Francia Macaron

Filmajánló : The Frozen Ground – Az igazság a történet mögött

Tegnap csak megemlítettem Nicholas Cage új filmjét, pedig ennél sokkal többet érdemelne, mert elképesztően jó és rendkívül odafigyeltek arra is, hogy a filmben minden visszaadja az 1980-as évek Alaszkáját. Az épületek, az autók, a rendőri eszközök és mentalitások ma már nagyon szokatlannak tűnhetnek számunkra, akik a helyszínelős sorozatokhoz szoktunk, de talán csak így érezzük át igazán Cage problémáját, amikor nem tudja követni a sorozatgyilkost, mert nincs megfelelő repülőgépe. Sajnáljuk, mert a Criminal Minds csapata sem áll a rendelkezésére és iszonyúan drukkolunk neki, hogy jól bánjon a szavakkal, mert nagyon oda kell figyelnie arra, mikor és hogyan gyanúsítja meg a férfit, különben a gyilkos kicsúszik a kezéből…az a pszichopata, skrizofén alak, akit bizony nem más alakít iszonyú jól, mint John Cusack!
A film megtörtént esetet dolgoz fel, amelyben egy alaszkai járőr összefog egy fiatal lánnyal, aki megszökött a sorozatgyilkos Robert Hansen karmai közül, hogy igazságot szolgáltasson. Robert Christian Hansen (született 1939. február 15.) egy igazi pszichopata amerikai sorozatgyilkos. 1980 és 1983 között, Hansen megkínzott, megerőszakolt, majd meggyilkolt 24 nőt az alaszkai Anchorage, mellett. Elítélték 1983-ban, és jelenleg 461 éves börtönbüntetését tölti a Spring Creek Correctional Center-ben Seward-ben, Alaszkában.
Hivatalos szinopszis:
 
“A The Frozen Ground-ot egy hihetetlen igaz történet ihlette, amely Jack Halcombe (Cage) alaszkai állami nyomozót követi nyomon, ahogy elindul, hogy véget vessen Robert Hansen (Cusack) gyilkos tombolásának, egy sorozatgyilkos, aki észrevétlen maradt 13 évig. Ahogy az utcalányok holttestei kezdenek felhalmozódni Anchorage-ban, a félelem, hogy egy gyilkos van közöttük, megpendít egy húrt a közösségben. Életét kockáztatva Halcombe személyes embervadászatra megy, hogy megtalálja a gyilkost, mielőtt a következő holttest előkerül. Mikor egy 17 éves (Hudgens), akinek sikerült megszöknie, kulcsfontosságú információkat fed fel az ügyről, Halcombe végre képes nyomon követni a gyilkost. De vajon elkapja-e időben, hogy megmentse a következő áldozatot?
Amikor kijött a The Frozen Ground előzetese, nem foglalkoztunk vele, mert egy átlagos sorozatgyilkosos filmnek tűnt, ami látszólag nem mutat fel semmi újat a zsáneren belül: John Cusack fiatal lányokat rabol el, kínoz és öl meg, Nicolas Cage pedig az elszánt zsaru, aki egy megmenekült áldozat (Vanessa Hudgens) segítségével próbálja elkapni a gyilkost.
Most viszont kijött egy részlet is a megtörtént eseten alapuló filmből, és ennek meglehetősen erős atmoszférája van, ami azt sejteti, hogy az elsőfilmes Scott Walker thrillerje talán mégis átlagon felüli. Cusacket eleve imádjuk, amikor nagy ritkán paraarcot alakít (mint a tavalyi Az újságosfiú-ban), és most aztán igazán borsódzik tőle a hátunk. “

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. piszkavas says:

    Akkor most ezt megnézem…

  2. franciakulcs says:

    Ujra, mert az elozo nem ment el.

    En az ilyen filmektol felek, de sokevente egyet megnezek es tetszenek, de attol meg felek.

  3. franciakulcs says:

    En az ilyen filmektol felek. :/ sokevente egyet megnezek es tetszik a felepitese, de folyamatosan felek.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!