A hobbit- Az otthon mögötted van immár, a VILÁG van előtted!

Minden történetre ráfér a szépítés

Vegyes érzések kavarogtak bennem, mégis úgy éreztem, hogy a Hobbitot nem szabad kihagynom. Tartottam az előzményes filmek összecsapott stílusától, de hatalmasat csalódtam. Pozitívan. Szerencsére. 🙂

Ezen a sztorin nem kell szépíteni, mert a hobbit nem egy gyorsan összerakott film, hanem egy csodálatos, csatajelenetekben gazdag, páratlan alkotás, ami hűen tükrözi az író papírra vetett “meséjét”, éppen ezért nem lehet másfél órás keretbe sűríteni.

“A világ nem a könyveidben vagy a térképeidben van, hanem odakint!”

A film első perceiben megszólaló zene visszarepített a Gyűrűk Ura Tolkien által életre keltett varázsvilágába, amelyet egyetlen Harry Potter rész sem tud felülmúlni nálam.

Ahogyan felcsendültek az ismerős akkordok, a szívem szárnyra kapott és együtt suhant az ismert szereplőkkel egy olyan mesebeli történetbe, amelyre mindenkinek szüksége van, teljesen mindegy mennyi idős.

A mai felgyorsult és felszínes világban bizony igencsak jól jönnek az önbecsülést, önbizalmat visszaadó történetek; az olyan kérdéseket felvető filmek, ahol a főszereplő maga sem tud először dönteni, mert szívesebben választaná a kényelmes otthont, ám világéletében a kalandoknak élt…vajon kihagyná most mindezt a kényelemért?

Elsőre úgy tűnik, hogy igen, ám később igent mond arra a feladatra, amelyre mindössze egy valaki érzi őt alkalmasnak: Gandalf.

A rendező és a szereplők tökéletesen mutatják a kételyeit a későbbiek folyamán is, a kedvencem a zsepis jelenet, amit szenzációsan kezelnek útitársai és amely után kedvenc mágusunk megfogalmazza a mindenkire érvényes örök igazságot, aki útra kell:

” Az otthon mögötted van immár, a VILÁG van előtted!”

Végig együtt éltem és éreztem Zsákos Bilbóval, aki a fiatalkorába kalauzol bennünket, megmutatva mindazt, hogyan vált azzá, akinek megismerhettük a Gyűrűk Ura-trilógia részeiben.

“Ott van az, akit követni tudnék, akit királynak szólítanék!”

Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt.

A békésen éldegélő Zsákos Bilbó (Martin Freeman) akaratlan kalandba kényszerül: Szürke Gandalf (Ian McKellen) tűnik elő a semmiből, s szervezi be őt egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól.

Megismerjük a Thorint, aki akaratos, öntudatos és büszke vezetőként határozott elképzelésekkel bír arra vonatkozólag, hogyan kellene visszaszerezni otthonukat és véget vetni a Törphontalanságnak.

Büszkesége és vakmerősége ellenére a legöregebb törpök is elismerően nyilatkoznak róla és feltétel nélkül követik, mert ő az, akit újra el tudnak fogadni vezetőjüknek.

A tündék- ” Nem te vagy az egyetlen, Gandalf, aki őrködik Középfölde felett!”

Ám sok mindennel nem számol, többek között azzal sem, hogy a Gandalf által átadott kulcshoz tartozó térképet egyedül csak a Tündekirály tudja elolvasni.

Az összecsiszolódás így sok nézeteltéréssel jár, de a végén csak eljutnak a tündékhez, akik vendégül látják őket, és bár nem adják áldásukat a küldetésre, a törpök néhány kérdésre mégis választ kapnak. Fantasztikusan ábrázolják az ellentétet a két nép között, ami leginkább az étkezésben nyilvánul meg ( a kinézetet leszámítva:) ): míg a törpöknek a hús jelenti az ételt, addig a tündéknek a zöld ételek, így az általuk kínált salátát a morcos kedvenc törpjeink zordan dobálják. Más élet, más szokások, más dolgok szeretete- nagy erő kell az elfogadáshoz- ez jellemzi a legjobban a filmnek ezt a részét, amiből ismét átláthatjuk, miért jött létre annyira nehezen anno a Gyűrű Szövetsége.

Végül Thorin feladva a büszkeségét átadja a térképet, miután a mágus ki tudja hányadszor teszi helyre makacs vezért:

” Azon kevesek egyike előtt állsz, aki el tudja olvasni a térképet.”

Természetesen a térképen található holdrúnákat csak azokban a holdfázisokban lehet elolvasni, amelyekben 200 évvel ezelőtt írták őket…most pedig “véletlenül” ugyanabban az időszakban és holdfázisban kerül a tündekirály elé, a sors tehát kegyes hozzájuk.

Miután megkapták az útmutatást, Gandalfot Lórion úrnője várja. a törpök pedig útra kelnek.

” Ezek a törpök eltökéltek, hogy visszaszerezzék a földjüket…”

Utazásuk temérdek veszélyes földön át vezet, találkoznak koboldokkal, orkokkal, halálos vargokkal, óriáspókokkal, alakváltókkal és mágusokkal.

S noha végső céljuk a keletre fekvő Magányos Hegyet övező sivár vidék, előbb ki kell menekülniük a kobold alagutakból, ahol Bilbó találkozik azzal a lénnyel, aki örökre megváltoztatja az életét… Gollammal. Itt, a földalatti tó partján, egyedül Gollammal, a szerény Bilbó nem csak arra jön rá, hogy bátorsága és furfangja még őt magát is meglepi, egyszersmind megszállottjává válik Gollam „drágaszágának”, a titokzatos gyűrűnek, amely kiszámíthatatlan és hasznos tulajdonságokkal bír. Egy kicsiny aranygyűrű, amely egész Középfölde sorsára hatással lesz, és amelyről Bilbó ekkor még semmit sem tud.

“Miért Zsákos Bilbó?

Talán mert félünk és ő bátorságot ad…”

A szemünk előtt épülnek fel hőseink jellemei. A bátorság, az összetartás, a bajtársiság örök értékeit mutatja meg A Hobbit nekünk, jelezve azt, hogy ezekre minden korban szükség van..

Ez az első kaland gigantikus, egyetlen percre sem hagyja lankadni a figyelmet, a küldetés ugyanis mindenkiben olyan érzelmeket szabadít fel, amelyeket most még nem értünk.

Bilbóból a csapat és a vezér megmentője lesz, úgy válik teljes értékű tagjává a csapatnak, ahogyan azt még ő maga sem hitte volna az elején…így bátran elmondja Thorinnak, miért tart velük:

“Kezdettől fogva kételkedsz bennem, tudom. Hiányzik nekem Zsáklak, az ágyam, a karosszékem, a kertem, mert én odatartozom. Az az otthonom.

Ezért jöttem vissza, mert nektek az nincsen. Még. Elvették tőletek. De ha tudok segítek visszavenni.”

Félelmetesen jó érzés látni a törpvezér átalakulását is, ahogyan a kicsi hobbitot végre elfogadja:

“Nem azt mondtam, hogy csak kolonc leszel, hogy nem éled túl a vadont és hogy nincs helyed közöttünk? Ekkorát még nem tévedtem soha életemben! Sajnálom, hogy nem bíztam benned.”

“Hiszem, hogy a legrosszabb már mögöttünk van…”

S bár a középföldiek féltve őrzött békében élnek, a mesebeli lények mégis egy olyan mágusról beszélnek, aki feltámasztja a holtakat, akiben olyan sötét erő lakozik, melyhez foghatót még egyikük sem érzett…láthatatlanul mozog a sötétben, elrejtőzve a szemük elöl…s bár még nem mutatkozott meg, az ereje érezhetően napról-napra nő…”Az árnyéka egy régi rettenetnek…”