Minden hétvégén megnézzük a TF1 riportműsorát a sept à huit-et. Az egyik este egy Magyarországon készült régi, de ma is aktuàlis riportot mutattak be, ami egy a kórházban, pontosabban a Madarász utcai kórházban hagyott kislányról szólt.
Bemutatták a nővéreket, akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat és azonnal észlelik, ha valaki egy csecsemőt tesz be a kórház előtt hagyott, monitorral megfigyelt (csak a dobozt figyelik, azt nem, hogy ki teszi bele a babát, mindezt azért, hogy nyugodtan otthagyhassa.. így titokban és név nélkül történik) gyermekmentő inkubátorba.
Riportot készítettek a kórház főorvosával és az örökbefogadó szülőkkel is, akik már két óra múlva ott voltak és megnézték a kicsit, etették, vele voltak a vizsgálatok idején és amint lehetett, azonnal hazavitték.
Kimondhatatlanul jó érzés volt, ahogyan a riporter kiemelte, hogy a kórház előtti babajelző csengő és babamentő inkubátor ötlete Magyarországról indult el 10 évvel ezelőtt, miután 32 csecsemőt találtak kukákba dobva egy év alatt. Azóta 400 kicsi életét mentették meg ezek az inkubátorok, melyek meghagyják a kétségbeesett nőnek a választási lehetőséget. Így sokkal kevesebb az otthoni babagyilkosság. Magyarországtól vették át a rendszert a lengyelek, a németek és tulajdonképpen kimondhatjuk, hogy lassan az egész EU.
Franciaországban viszont név nélkül szülhet az anya és utána a kórházban hagyhatja a csecsemőt. Ez az egész Eu-ban egyedülálló, és nincs érte felelősségrevonás, nem is büntetendő.
Amit a riporter nem tett hozzá, de én megosztanám veletek:
A középkori Európában általánosan elterjedt volt régen ez a rendszer. A szülők nem kívánt csecsemőjüket otthagyhatták a kolostorok előtt és róluk a nővérek és a szerzetesek gondoskodtak, amíg nem akadt valaki, aki felnevelte volna őket vagy ezek a gyerekek egészen egyszerűen papok vagy apácák lettek, akiknek a tanítását a királyi költségvetés finanszírozta. Nem ritkán nemesi csecsemők is hasonló sorsra jutottak, erről rengeteget olvashatunk a regényekben.
Igaz, a királyi vérből származó kis csöppségeknek maga a király és bizalmasai kerestek megfelelő szülőket, akik cserébe kiváltságot, vagyont és kastélyokat kaptak a fáradozásukért.
Franciaországban sem volt ez ismeretlen, XIV. Lajos kifejezetten vigyázott arra, hogy ne derüljön ki a hercegi származás, ugyanis sokan a kicsi életére törtek volna, esetleg a méhlepényre, a hajára vagy a vérére vágytak, hiszen az emberek tudták, hogy a királyi vér mágikus és mindenható. Mindez nem csoda, hiszen a történelmi írásokból tudhatjuk, hogy a Napkirály maga is többszáz embert gyógyított meg pusztán a királyi kezével, úgymond királyi kézrátétellel. Így ő pláne odafigyelt arra, hogy a szerelemgyerekek kiléte ne tudódhasson ki.
Hogy milyen eredménnyel, azt a történelem órákon hallhattuk már…
Ugyanakkor vannak ennek árnyoldalai is. Kicsit kutattam és rátaláltam a BBC News Magazine cikkére, mely idézte Kevin Browne-t, a Nottinghami Egyetem pszichológusát, aki elmondta, hogy “magyarországi tanulmányok szerint nem feltétlenül az anyák helyezik a babákat a dobozokba – az illetők lehetnek rokonok, stricik, nevelőapák vagy apák. A nagy kérdés ezért az, hogy a babadobozok hozzájárulnak-e a nők jogainak biztosításához, és vajon az otthagyott gyerek anyja hozzájárult-e ahhoz, hogy a kicsit a ládába tegyék.”
Annak a félelmének is hangot adott, hogy ez az eljárás távol van attól, hogy az anyának tanácsot adjon, az esetleges érzelmi traumának feldolgozásában segítséget nyújtson.
“Ez a megoldás ugyan nagyon könnyűvé teszi a gyerektől való megszabadulást, de egyáltalán nem biztosítja, sőt kevésbé valószínűvé teszi, hogy az anyák megkapják azt a segítséget, amelyre a nagy érzelmi megrázkódtatás, sőt fizikai kockázat miatt szükségük van.”
Az inkubátort kihelyezők azonban visszautasítják ezt az érvet. Azt mondják, ezzel a módszerrel éppen hogy lehetővé teszik az elkeseredett anyáknak, hogy biztonságosan megszabaduljanak nem kívánt gyermeküktől. Mert azok, akik nem tehetik a babát az inkubátorba, akár nyilvános helyen, csípős hidegben is magukra hagyhatják csecsemőjüket. Bárhogy is van, ezek a babainkubátorok életeket mentenek, és ezzel jogokat védenek.
Hogy miért nincs ez a rendszer mégsem kialakítva a franciáknál?
Mert a tapasztalatoktól függetlenül az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága szerint ez nem megoldás. Szerintük ugyanis visszalépést jelent a múltba, a középkori egyház “lelenckerekéhez”, ahhoz a falba szerelt, forgatható henger alakú szerkezethez, amelybe a kicsinyükről lemondani akaró anyák belerakták a csecsemőt, hogy azt a másik oldalon szerzetesek vegyék ki, és felneveljék vagy gondozásba adják őket. Úgy gondolják, hogy fontosabb lenne a nehéz helyzetbe jutott anyák segítése.
“Azt a hibás üzenetet küldik a terhes nőknek, hogy joguk van tovább titkolni a terhességüket, ellenőrizetlen körülmények között szülni és elhagyni a csecsemőiket”.
Így Franciaországban név nélkül szülhet az anya és utána a kórházban hagyhatja a csecsemőt. Ez pedig az egész Eu-ban egyedülálló, és nincs érte felelősségrevonás, nem is büntetendő.
A kérdés a mai napig vita tárgya. Tény, hogy az inkubátorok életeket mentenek és a legtöbb országban vannak olyan helyek, ahová a bajba jutott anyák is fordulhatnak. Szokás szerint mindenki nagyon okosan véleményt nyilvánít egy olyan helyzetről, amelyet nem ismer elég jól, mert sosem hallgatta meg azt a nőt, aki elkeseredésében arra a döntésre jut, hogy inkubátorba teszi be az éppen megszületett gyermekét.
Magyarországon eddig 27 kihelyezett inkubátor van, amelybe azok az anyák tehetik csecsemőiket, akik lemondanak a gyermekükről, mert nem tudják vállalni a felnevelésüket. Viszont a francia megoldás mindenképpen szimpatikusabb, hiszen az anya dönthet, segítséget kaphat és orvosi felügyelet mellett szülhet.
A riport:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: