Pedofília, a megbocsáthatatlan bűn I.

Vadászat, avagy egy ártatlanul vádolt férfi pokoljárása

Vasárnap este láttam a Vadászatot. Teljesen letaglózott. A dán rendező és a dán  főszereplő, (aki nem más, mint Mads Mikkelsen) annyira jól mutatták be a pedofília társadalomra és egyénre  ható témakörének néhány elemét,  hogy a film páratlan hatást gyakorolt rám (és ahogyan a kritikákat olvasgattam-mindenkire). Kötelezővé kellene tenni, mert egy olyan témát jár más szempontok alapján körül, ami az egészséges megítélés szerint megbocsáthatatlan bűn. Igen, kötelezővé kellene tenni, mert nem minden esetben állnak a helyzet magaslatán azok, akiknek feladatuk lenni megítélni, hogy valóban történt-e bármi, mielőtt ártatlanokat is megbélyegezne a tömeghisztéria.

Aki a zseniális főszereplőt eddig csak a Casino Royalban látta, nagyon meg fog lepődni, hiszen az alakítása olyan mindent elsöprő, hogy odaszegez a kanapéhoz és nem engedi el a figyelmed. Közben pedig olyan erősen ott lebegnek majd a kimondatlan szavak és gondolatok benned, hogy még pár nap múlva is azon fogsz gondolkodni – pláne szülőként-, hogy te vajon mit tettél volna bárkinek a helyében. Mostanában sok dán filmet nézek, lassan már annyit, hogy ideje lenne elkezdenem a nyelvet is egy picit tanulgatni. Szenzációs, hogy mennyire odafigyelnek arra, hogy a moziba betérők agyát megdolgoztassák, azaz nem tömeggyártású filmekkel árasztják el a piacot. Kedvenc színészem pedig megérdemelten vitte el a legjobb színésznek járó díjat 2012-ben a cannes-i filmfesztiválon. Az Akadémia tagjai nem is tudom, hogy miért nem jelölték anno Oscarra. Hozzáteszem, Hannibálként is tökéletes választás volt, hiszen Mads olyat tud, amit senki más: csupán a játékával úgy lekötni bennünket, hogy még pár nap múlva is bennünk éljenek a látottak.

A film

“A nemrég elvált Lucas egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa, megbízható munkatárs. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, szereti a munkáját, és a gyerekek, kollégák is kedvelik őt. Egyik kolléganőjével randizni kezd, és úgy tűnik, magánélete is mederbe kerül. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, legjobb barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva szabadul el, a magára maradó, védtelen Lucas pedig értetlenül áll az események előtt.”( Port.hu)

A film nyomasztóan hatott rám,mert a film választott témája kényelmetlen kérdéseket vet fel. Tökéletesen tisztában voltam a főszereplő ártatlanságával és az óvodai igazgatónő hozzá nem értésével, mégis kettős érzések kavarogtak bennem, mert azt is tudom, ha az én gyerekemmel történne valami, én is vadállattá változnék. Ha pedig az ő szava állna szemben másokéval, én is neki hinnék. Kívülről más volt látni a helyzetet és azzal szembesülni, hogy bár ismerjük a gyermekeinket, tudjuk, hogy mekkora fantáziával bírnak, egy ilyen gyanú esetén viszont mindenkiben elszakad valami és a gyermek szava megkérdőjelezhetetlenné válik. Még akkor is, ha füllent vagy mások adják a szájába a szörnyűségeket. Mert félünk a témától és minél távolabb akarjuk tudni a gyerekeinktől a gyanús egyéneket. Az a tudat pedig, hogy rengeteg gyermek esik áldozatául az őt kihasználó felnőtteknek, teljesen letaglóz bennünket. Mégis, ahogyan a filmet nézzük, megráznánk a pedagógusokat, a szülőket, hogy próbáljanak gondolkodni. Fájdalmas látni az ártatlanul megvádolt férfi vergődését, aki a tehetlenség és a visszafojtott düh között reked.

Amikor pedig az igazgatónő egy pszichológusnak sem látszó barátját behívja az irodájába, hogy kérdezze ki a kislányt, ahelyett, hogy igazi szakemberhez és azonnal a rendőrséghez fordulna, rendesen összeszorult a gyomrom az amatőrség ekkora iskolapéldája előtt. Igen, egy ismeretlen férfi! kettesben az igazgatónővel, pszichológusi jelenlét nélkül kérdez ki egy olyan érzékeny, sebzett lelkű kislányt, aki a szülei számára csak nyűg (az is probléma, hogy ki vigye el oviba, az meg pláne, hogy időben menjenek érte.) Ráadásul a kamasz testvére és haverjai sincsenek rá tekintettel, előtte nézegetnek pornóképeket és mondanak véleményt a szexualitásról. Amit a kislány ugyan nem ért, de csúnyának érzékel és amivel meg akarja bántani azt az egyetlen személyt, aki figyel rá és aki az egyetlen biztos pont az életében: az óvóbácsit. Mert  ő el merte magyarázni, hogy szájra puszit maximum anya kaphat, az óvóbácsi nem. Azt csak halkan teszem hozzá, hogy tényleg egy férfi volna a legalkalmasabb arra, hogy a kislánnyal elbeszélgessen, ha a gyanú az, hogy egy másik férfi zaklatta?!

A túlbuzgó, korlátolt felnőttek ezek után a kicsi szájába adják a szavakat, amit ő aztán bólogatva elkezd ismételgetni, bár látszik, hogy fogalma sincs arról, hogy miről is beszélnek, mindössze szeretne minél hamarabb újra a társaival játszani. Ám még ez sem elég, az igazgatónő hadjáratot indít és amikor Lucas, az óvóbácsi erről tudomást szerez és tisztázni szeretné a helyzetet, nem áll szóba az addigi bizalmasával, akinek a bűnösségéről már teljes mértékben meggyőzte magát, inkább otthagyva az irodáját kirohan az erdőbe és onnan üvölti a gyerekek előtt, hogy mennyire undorodik az addig mindenki által szeretett és köztiszteletben álló férfitól.  (WTF?!)  Egyszerre megdöbbentő és zseniális ez a jellemábrázolás!

Na, de még itt sem áll meg, meggyőzi a szülőket, hogy a volt alkalmazott biztosan több gyereket is molesztált, akik otthon azonnal elkezdik kikérdezni a gyerekeket. Mindegyikük azt mondja, amit az oviban hallott, kvázi a férfi az otthonában majdnem minden gyereket zaklatott, lent a pincében. Az már nem volt lényeges a szülők szemében, hogy lehetetlen lett volt elvinni bárkit is engedély nélkül az oviból és a rendőri házkutatás által feltárt információ sem érdekelt senkit: a férfi házában nincs is pince. Persze, ez az oldal is érthető. Ha egy közösségben felmerül egy pedofil személy jelenléte, akkor ez az összes szülőt mellbe vágja. Ugyanakkor ismerve a gyermekek közti információáramlás gyorsaságát és meghatározó erejét, a többi kicsit is másképp kellett volna kifaggatni. Nem ártott volna egy igazi szakember, aki valóban képes egy ilyen helyzetet kezelni. A rendező életből merített sztorija elemi erővel hoz vissza bennünket a valóságba a hogyan és miért kérdéskörén elgondolkodtatva.

A filmben az egyetlen ember által befolyásolt kis közösség tagjai egyik pillanatról a másikra mindent tudni vélnek és azonnal háborút indítanak a férfi ellen. Először csak csendben, a háta mögött kibeszélve, később a tettlegességtől sem visszariadva. Megverik, megalázzák őt, majd megütik a fiát is. Valótlan dolgokat terjesztenek róla és még arra is képesek, hogy megöljék a kutyáját. Akkor sem hagyják abba, amikor a kislány bevallja, hogy nem mondott igazat, mert a férfi semmit sem tett, mindössze egyszer hazakísérte, amikor szülői felügyelet nélkül kijött a házból (akik hozzáteszem, akkor észre sem vették, hogy hiányzik otthonról a gyerek).
Ha jól belegondoltok, ti mit tennétek, ha a legjobb barátotok   4-5 éves lányát a bolt előtt találnátok, aki ismerve benneteket, hozzátok fordul, mert nem talál haza?! Otthagynátok, mert arra gondoltok, hogy egyszer az ovi igazgatója hall majd valamit, amibe belemagyaráz dolgokat, ahelyett, hogy rendesen megvizsgálná az esetet? Szerintem mindenki hazavinné ahelyett, hogy hívja a gyámügyet.

Vélemény:

Ezt a filmet nem lehet nem végignézni. Teljesen magába szippant, nincs menekvés. Rávilágít az emberi kapcsolatokra, arra, hogy milyen törékeny dolog a barátság, hogy a gyerekek hazudhatnak és a felnőttek, akik mindenkinél okosabbnak gondolják magukat, mennyire kétszínűek. Mások által befolyásolva véghez viszik, amit kiterveltek, nem számít, hogy egy másik ember életébe gázolnak bele. Nem számít, ha a másik mindent elveszít: kapcsolatokat, barátságokat, munkát, gyereket, párkapcsolatot. Csak az unalomig ismételt frázisok a lényegesek, a másik lejáratása és a közösségből való elűzése. Az érzékeny lelkű, magába zárkozó férfi pedig dönthet: vagy otthagyja a birkaként ellene vonuló tömeget vagy marad és élni próbál, mert úgy véli, már nincs abban a korban, hogy új életet kezdhessen és próbálja bebizonyítani az igazát.

A filmben nincs mellébeszélés, csak érzelmek, szavak és döntések, melyek pszichológiailag nagyon fontosak és rámutatnak a film készítőinek mély emberismeretére. Nagyszerűségét bizonyítja az is, hogy semmi sem marad fekete-fehér, mindenki képes változni, ahogyan az események követik egymást. Így lesznek a barátokból ellenségek, majd később újra barátok. Ám, hogy ez a barátság már nem lesz olyan, mint régen, az nem kérdéses. Hogyan is lehetne, hiszen bizonyíthatja-e ártatlanságát az ártatlan, miután a közösség barátja részvételével már elítélte? Megszülethet-e a felmentő ítélet – vagy a tévedés elismerése – a lelkekben? Kétlem.  Ezt mutatja meg az utolsó jelenet is, ami kiválóan példázza az emberi kapcsolatok kiszámíthatatlanságát.