Az 1933-ban bemutatott King Kong az egyetemes mozimitológia egyik alapfilmje. Mivel szerintem mindannyian láttátok, nem megyek bele abba, hogy miről szól. Többen a félelmek életre kelését vélik felfedezni benne, mások szerint a King Kong a szép és a szörnyeteg szerelméről szóló film. Mivel egyik sem fedi a gorillákról szóló valóságot, ezért elhatároztam, hogy néhány mondatban megemlékezek arról a csodás asszonyról, aki a gorillákról szóló képzelgéseket megváltoztatta és ezeket a szép, okos teremtményeket közelebb hozta a világhoz. Védelmezte, óvta, kiállt mellettük és végül a pótolhatatlan munkájáért az életével fizetett.
Ő volt Dian Fossey, aki tegnap lett volna 82 éves.
Fossey hívta fel a világ figyelmét a hegyi gorillák szorult helyzetére. Elkötelezettje volt a gorillák, valamint ruandai és általában afrikai élőhelyeik megvédésének az orvvadászat visszaszorítása, a rendszeres megfigyelés, a kutatás és a nevelés révén…de ki volt ez az elhivatott nő valójában?
Dian hatéves volt, amikor szülei elváltak. Gyermekkora ezután meglehetősen boldogtalanul telt. Anyja minden energiáját új kapcsolatába fektette, hiányzott édesapja, s nevelőapjától pedig nem sok szeretetet kapott. A magányos gyermek nem társai közelségét kereste, inkább állatbarátokra vágyott, de egy aranyhalon kívül más állatot nem tarthatott, s amikor az elpusztult, hetekig siratta. Ezek után a fiatal lány állatorvosnak készült, de fel kellett adnia tervét, mert nem ment neki a vegytan és a fizika. Ezért más szakmát választott, és az így megszerzett tudást remekül tudta élete során kamatoztatni: rehabilitációs pszichológus lett, testi fogyatékos és érzelmileg labilis gyerekekkel foglalkozott a louisville-i kórházban.
A kolléganője beszélt neki először Afrikáról, de igazán csak később egy szerelmes fiú keltette fel érdeklődését a kontinens iránt, aki udvarlás közben sokat mesélt a vadonról neki. A fiatalember Afrikába készült, és megkérte Dian kezét, hogy mint felesége, tartson vele. Ám Dian nem akart házasodni, ezért 1963-ban inkább saját erejéből utazott el Kelet-Afrikába, miután a házára hitelt vett fel.
Tanzániában találkozott Louis Leakey-vel, a híres antropológussal, aki megkérdezte, mit szeretne még látni Afrikából, mielőtt hazautazik. Dian azt felelte, hogy legnagyobb vágya, hogy hegyi gorillákat láthasson, mert az a terve, hogy egyszer majd a gorillák közé költözik, és őket fogja tanulmányozni. Néhány nap múlva élete első gorilláival találkozott. Hatalmasnak, impozánsnak hatottak, ám egy csöppet sem ijesztőnek. Olyanok voltak, mint egy piknikező társaság, amelyiket kíváncsiskodók leptek meg. Amikor hazautazott Afrikából, már megérett benne az elhatározás, hogy mielőbb visszatér, és ezekkel az állatokkal éli le életét. Négy év múlva a National Geographic Society támogatásával megalapította a Karisoke Kutatóközpontot.
Eleinte csak biztonságos távolságból figyelte a hatalmas, ártalmatlan, ráncosképű lényeket. Később már sikerült elfogadtatnia magát velük, megtanulta utánozni böffentésszerű, röfögő hangjukat és elsajátította sajátos testbeszédüket is. Megfigyelte, hogyha összefonja a karját, azt a barátkozás jelének veszik, s arra is rájött, hogy nem ijeszti el őket, ha leguggol, mert így nem tűnik magasabbnak, mint a családfő. Az állatok egy idő után befogadták, mintha hozzájuk tartozna. Dian hosszú órákon át ült köztük, úgy tett, mintha ő is velük együtt táplálkozna. Kísérleti alanyai még azt is hagyták, hogy vakargassa, kurkássza őket.
A bennszülöttek nagyon tisztelték Diant, az őserdők magányos asszonyának nevezték. A gorillák megfigyelésével jelentős anyagot gyűjtött össze, és nagyrészt az ő érdeme, hogy ezt a veszélyeztetett állatfajt megóvta a kihalástól. Indítékai és módszerei viszont heves viták tárgyát képezik. Olyan bensőséges kapcsolatba került a hegyi gorillákkal, amely túlment a tudományos érdeklődés és átlagos állatszeretet határain. Tény, hogy Dian Fossey-nak köszönhetően napjainkban legalább kétszer annyi gorillacsalád él Ruandában, mint a 70-es években.
Amennyire azonban szerette a gorillákat, olyan engesztelhetetlen gyűlölet élt benne az orvvadászok iránt, akik tönkretették az állatok természetes élőhelyét, és felelőtlenül öldösték őket. Könyörtelenül üldözte hát ő is őket, elkobozta szerszámaikat és fegyvereiket, s nemegyszer előfordult, hogy saját kezűleg korbácsolta őket véresre.
Nemsokára nemcsak velük keveredett harcba, hanem a ruandai hatóságokkal is. A kormány ugyanis azért, hogy bevételre tegyen szert, meg akarta nyitni a festői szépségő vulkáni parkot a turisták előtt. Fossey ezt makacsul ellenezte, mondván, az ő gorillái nem mutogatni való állatkerti lények. Ráadásul azzal fenyegetőzött, hogy ha egyetlen turista is közelíteni mer a kutatóközponthoz, lelövi. Elszántsága miatt számos ellenséget szerzett és minden bizonnyal ezek egyike volt a gyilkos, aki brutálisan végzett vele 1985 decemberében.
1985. december 27-én, a reggeli órákban az erdei kunyhójában találtak rá holtan a kutatónőre. Az 53 éves korában elhunyt Dian Fossey-t saját kívánsága szerint a kutatóközpont állattemetőjében, a gorillasírok mellett helyezték végső nyugalomra.
A brutális gyilkosság elkövetőjének személyazonosságát a mai napig homály fedi. Habár Fossey két kollegája ellen is vádat emeltek, mégsem sikerült minden kétséget kizáróan rájuk bizonyítani a bűncselekmény elkövetését.
Dian Fossey alakjának állít emléket Michael Apted „Gorillák a ködben” című, 1988-ban Sigourney Weaver főszereplésével készült filmje, amelynek köszönhetően a gorillakutatónő neve és munkássága az egész világon ismertté vált.
Forrás: http://www.ng.hu/Civilizacio/2006/12/Dian_Fossey_a_gorillak_vedelmezoje
