Simone de Beauvoir – a független, alkotó nő

A műveltebb olvasó valószínűleg csak annyit tud, hogy a francia írónő Jean-Paul Sartre egzisztencialista filozófus élettársa volt.  Pedig sokkal több volt ennél. Tegnap a francia google még egy új designt is készített a tiszteletére (106 éve született), így jutott eszembe, hogy még nem írtam nektek erről a különleges asszonyról, akit sajnos a nőkre vonatkozó sztereotípiák hatalma nyomán a francia sajtótól a magyar irodalmi internetes portálig főként „a botrányos Beauvoir”-ként emlegetnek.

A francia kultúra ismerője tudja, hogy Simone a II. világháború utáni évtizedek meghatározó alakja volt, Sartre oldalán pedig a szellemi és politikai életbe a gondolkodó, az értelmiségi nő fogalmát bevezető kivételes asszony. A francia fiatal nők példaképe még ma is, aki Magyarországon kevesebb figyelmet kapott, mert nem volt filmsztár, fotómodell vagy véleményformáló értelmiségi férfi.

Pedig ez a közismert értelmiségi nő nemzetközi hírnévre tett szert. Az újságok fotóin gyakran szerepelt neves politikusok (Hruscsov, Castro) társaságában.
Ő az értelmiségi életforma női változata, emblematikus figurája. Életét és műveit számba véve elgondolkodhatunk azon, hogy mit jelentett és mit jelent ma értelmiségi nőnek lenni.

“Ha a nőt semmi másra nem tanították meg, mint hogy odaadó legyen, és íme, senki se kér többé az odaadásából, haszontalanná vált, létjogosultságát vesztette, s a hátralevő hosszú, üres éveken merengve ezt mormolja magában: senkinek sincs szüksége rám!” (A második nem)

Beauvoir kifejezetten szép nő volt – számos újság sok fotója tanúsíthatja – míg a kis termetű, kancsalnak tűnő Sartre nem volt éppen egy Adonisz. Nyilván karizmája vonzotta a körülötte keringő számos nőt, Beauvoirt is beleértve. Kettőjük szövetsége, „szükségszerű szerelme” azonos élettervükön alapult: mindent megismerni és mindent megörökíteni írásban. Ehhez hozzátartozott, hogy minden élményükről, gondolatukról beszámoltak egymásnak – szóban és írásban (levelezésük tanúsítja) és mindent meg is vitattak, mindkettő a másik műveinek első olvasója és szigorú kritikusa is  volt egyben.

Valóban szinte közösen alkottak – bár ki-ki egyedül írta meg művét, saját lakásában. Kettőjük közül Beauvoir volt az önzetlenebb, lemondott filozófiai tehetsége kibontakoztatásáról és Sartre művei szolgálatába állította – ismerős szereposztás – mi, utódok csak sajnálhatjuk, hogy az oly kevés filozófusnő közé csak némi üggyel-bajjal, mintegy tiltakozása ellenére sorolhatjuk be Beauvoirt, bár ő is filozófiai diplomát szerzett és azt is tanított majd 10 évig.

Simone már fiatal korától kezdve független szellemű, alkotni vágyó nő volt,  aki fellázadt a rá váró, tradicionális női sors ellen- ennek irodalmi alkotásként is erőteljes megörökítése memoárja első kötete, az Egy jóházból való úrilány emlékei. Sartre-ral való kapcsolatáról memoárjai részletesen beszámolnak, bennük számos más „esetleges szerelem” leírásával mindkettőjük oldalán.

Sartre cserébe attól függetlenül, hogy rengeteg szép nőt tartott a karjában, élete végéig megtartotta egy jellegzetes szokását: nem kívánt eljutni mellettük a csúcsra, ezzel jelezve számukra, hogy az együttlétük mégsem annyira intim. Ezt meghagyta Simone számára.

Mára már mindkettőjük levelezése is megjelent, sőt Beauvoir fiatalkori naplói is. Életre szólóan társak, egyek voltak, mint az ikrek, Castor és Pollux, minden egyes nap találkoztak, bár még közös lakásuk sem volt. (Innen ered Beauvoir beceneve, a Castor ’hód’ baráti körben.)

https://franciamacaron.cafeblog.hu/2013/10/11/sartre-a-pofekelo-filozofus/

Így talán érthető, hogy miért nem vethetünk számot Beauvoirral anélkül, hogy élet- és alkotótársát Jean-Paul Sartre-ot kihagynánk – bármennyire próbálnánk is Beauvoir jelentőségét önmagában felmérni. Talán egyedül szépirodalmi műveit értékelhetjük Sartre bevonása nélkül, de kérdés, hogy ezek súlya felér-e elméleti művei, memoárjai súlyával. Az utóbbi évtizedben iránta megélénkülő érdeklődés elméleti-filozófiai műveinek szól, melyek közül a két nagy mű: A második nem és Az öregség, valamint a memoárok három kötete olvasható magyarul. /Egy jóházból való úrilány emlékei (1961), A kor hatalma (1965). A körülmények hatalma (1966)/

Korai filozófiai műveit, cikkeit, recenzióit és a memoárok utolsó 4. kötetét nem fordították le magyarra. Ez utóbbi elmaradása különösen érthetetlen, hiszen a Számvetés (Tout compte fait) a hatvanas évekről és egész addigi életéről készít számvetést 1972-ből visszapillantva. Az emlékiratok elsősorban a kor intellektuális történetének szolgálhatnak forrásul, nem szűk értelemben vett személyes memoárok, megtudhatjuk belőle milyen politikai, művészeti kérdések, művek foglalkoztatták a kor értelmiségét és kettőjüket, akik baloldaliak voltak.

Bővebben a forrásomul szolgáló cikknél olvashattok a munkásságáról:

http://elofolyoirat.blogspot.fr/2009/06/simone-de-beauvoir-az-alkoto.html