Stephenie Meyer bemutatja, milyen az emberi természet – ráadásul egy, az agressziót megvető, a fegyverektől irtózó lény szemén keresztül, aki mindennap rácsodálkozik az emberek szeszélyes és intenzív érzelmeire…Stephanie ugyanis az Alkonyat regények mellett egy másik fantasztikus történetet is kreált, ez pedig magyarul A burok címen került a könyvesboltok polcára, illetve azonos címmel a filmes változat a mozikba.
A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, a Lelkek, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók a Földet paradicsommá változtatták, saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Valamire azonban nem készült fel: hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről és az öccséről, akik egy távoli helyen bujkálnak, és még mindig nem adták fel a harcot az idegenek ellen. Vándor a soha nem tapasztalt érzelmek hatása alá kerülve Melanie mellé áll és megszökik.
A Hajtók, akik feladata a még uralom alá nem hajtott emberek felkutatása, üldözni kezdik őt, mert szükségük van információkra azzal kapcsolatban, hogy hol lehetnek az emberi ellenállók, köztük Melanie szerelme, Jared, 11 éves öccse, Jamie, nagybátyja, Jeb, valamint Ian, akibe később Vándor/Vanda beleszeret. Ebben a kis csoportban megtapasztalja az összetartozás, a szeretet és a remény eszméit, amik mindig hajtják az embereket a túlélés és a jobb élet felé…
A filmet Andrew Niccol jegyzi, akihez olyan alkotásokat köthetünk, mint a Gattaca, a Fegyvernepper és a Lopott idő…én személy szerint most sem csalódtam, bár olvasva a kritikákat, ezzel nincs mindenki így.:)
(Stephanie megfilmesített Alkonyat szériájából például nekem sem jött be csakis a legutolsó, ahogyan Juliennek is. Dorka kérésére néztük meg a filmet, amelyre már lemondóan készültünk és láss csodát, az Alkonyat utolsó része szenzációsra sikeredett! Majd erről is olvashattok hamarosan, már rég időszerű lett volna írnom róla.)
A burkot azonban mindenkinek erősen ajánlom!
Visszatérve azonban a filmhez: a rendező az íróval karöltve hihetetlen tükröket mutat mindenkinek, láthatóvá válik az emberi faj sok hiányossága és az is, hogyan gondolkodhat egy fejlettebb civilizáció arról, ami ma a Földön folyik. Nincs elfogadás, nincs türelem, nincs harmónia, csak pusztítás és önpusztítás van, mert az emberek nem képesek értékelni mindazt, ami számukra adatott és nem is méltók rá. Így a másik faj úgy dönt, használja a testüket, harmóniát hozva a világukba, megmentve életterüket. Amire nem számítanak: vannak olyan egyedek az emberek között is, akiktől érdemes tanulni, akikhez érdemes kapcsolódni. Ugyanis egy olyan világba tudják bevezetni őket, amilyet még sosem láttak…
A film talán azok számára a legjobban élvezhető, akik olvasták a könyvet is. Én vegyes érzelmekkel vártam, mert tartottam attól, hogy a mondanivalója elvész a filmben, de nem így történt. Csak dicsérni tudom az alkotót, hiszen úgy adta vissza a történetet, ahogyan kell: egyszerűen, szeretettel és romantikával átitatva és még a tanulság is ott volt a végén. Ismét átéltem azt, amit a könyvben: egyszerre váltam egy estére Vandává és Melanie-vá érezve és átélve a sztori fordulatait és érzelemvilágát.
Nagyon elgondolkodtató az idegen faj hozzáállása az emberi léthez és némelyik mondatuk tökéletesen találó a pusztítással és az életmóddal kapcsolatban. Megmutatják nekünk, (még csak a filmben egyelőre), hogy összhangban, békében is lehet élni. Közben többen közülük elfogadják, hogy tanulhatnak tőlünk, emberektől is valamit: az érzelmeket, az ösztönt, a szerelmet és a szeretetet az általuk oly nagy becsben tartott harmónia mellé. Tudatosul bennük, hogy az emberek elképesztő önfeláldozásra képesek és hihetetlen erejüket érzelmeikből nyerik. Azokból az érzelmekből, amiknek mindent köszönhetnek, jót és rosszat egyaránt.
Mindezek mellett folyamatosan tanúja lehetünk az egy testben két lélek vívódásainak, egymást megismerő folyamatának…ahogyan olvastam: sokan Freudért kiáltanak, pedig tudathasadásról itt szó sincs. Javaslom az összes kritikusnak, próbálja meg Meyert úgy kritizálni, hogy veszi a fáradtságot és elolvassa a regényt, amit írt és amiből a film készült…rögtön nem egy skizoid mozi lesz belőle, bár szerintem olvasás nélkül is belátható, csak éppen jobb a lehúzó kritikákat írni, ahelyett, hogy a figyelem oda irányulna, ahová kell: a mélyebb mondanivalók felé, amik nagyon is aktuálisak.
Hogy mik is ezek:
– széthúzás
– önzőség
– elszigeteltség
– gyűlölködés
– viszály
– harag, agresszió
– egymás taposása
– tiszteletlenség
– kilátástalanság
– bizalmatlanság
– betegség,
– háborúk,
– az elfogadás hiánya
és ezek ellentétei harmóniában egymással.
Ami nekem nagyon tetszett, az két alapvető igazság:
1. Élni mindenért érdemes, de meghalni igazán csak egy valamiért. Ez volna az élet igazi értelme, megtalálni ezt a célt.
2. Sosem tudhatod, hol találod meg az otthonodat…
A manapság jellemző hazaszeretettel vegyített posztok után, a hazaárulóknak kikiáltott, lezsidózott, üldözött, menekülő témakörök után végre egy olyan film, ami kimondja a lényeget: az otthonod ott van, ahol rátaláltál.
Kedvenc idézeteim:
“Soha nem tudhatod, mennyi időd van még. ”
“Az ember soha nem lehet elég óvatos, amikor hatalmat ad mások kezébe. Egyesek nem olyan gondosak, mint lenniük kellene.”
“Ezalatt a sok ezer év alatt nem sikerült az emberiségnek megfejtenie, mi az a szerelem. Hány százalékban fizikális, mennyiben szellemi eredetű? Milyen szerepe van benne a véletlennek, és milyen a sorsnak? Miért vallanak kudarcot tökéletes párok, és miért sikerül a leglehetetlenebb párosításoknak? (…) A szerelem egyszerűen csak ott van, ahol van.”
“A viharok elmúlnak. Csak ki kell várnunk.”
“Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű.”
“Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen.”
Szóval, ha egy szép szerelmi történetre vágysz sci-fi köntösben, ne habozz: olvasd el Meyer legkiforrottabb regényét, nézd meg a filmet és elementáris erővel fogsz rádöbbenni a mondatok aktualitására.
Cserébe kapsz egy egyedülálló szerelmi négyszöget, méghozzá a legfurcsább felállásban; barátságot, mely annak ellenére alakul ki, hogy az emberi racionalitás szerint illogikus lenne; magát a végletes emberi természetet és annak az ellentétét; mindemellett a legtisztább önzetlen szeretetet, miközben nyilvánvalóvá válik számodra is, hogy sosem tudhatod, hol találod meg az otthonodat.
.jpg){kind=link}
