Aki érkezik, alkalmazkodik- fókuszban a romakérdés a franciáknál

Ha valaki letelepedési vagy munkavállalási céllal érkezik egy másik országba, akkor régi szabály, hogy neki kell alkalmazkodnia a befogadó ország kulturális és erkölcsi elvárásaihoz. Teljesen jogos,  ésszerű elvárás, nincs is baj vele, mert a legtöbb nép szépen megfér egymás mellett, mégis van egy réteg, akit mindannyian nagyon nehezen fogadnak el: ők a romák.

Bár a franciáknak van tapasztalatuk a bevándorlókkal kapcsolatos kulturális különbségekről, gondoljatok csak a gyarmatokról az anyaországba érkezőkre,  mégis hatalmas viták alakultak ki az elmúlt napokban a politikai színtéren. Néhány politikus ugyanis erőteljesen elővetítette, mi fog történni, ha 2014. január 1-én megnyílik a kapu a románok és bolgárok eu-s munkavállalása előtt és romák fogják elözönleni Franciaországot, hiszen az ők egyik elsődleges célpontjává várhatóan ez az ország válik. Említésre került Magyarország is, néhány példát felhoztak a magyar romák viselkedésére is. Nos, ha Magyarországon hatalmas port kavart a rasszista hozzáállás, hát nem tudom, hogy mit mondanátok ma a franciákra. A legtöbben nagy egyetértésben bólogattak a politikusok felvetéséhez, mert bizony tisztában vannak azzal, hogy ez mivel jár. Nem is olyan régen még Sarkozy adott minden roma családnak az államkasszából pénzt azért, hogy hazamenjenek, most pedig hamarosan újrakezdődik az egész.

A franciák szerint igazából a romák hozzáállásával, beilleszkedési képtelenségével kapcsolatban vannak a problémák, nem az a gond, hogy romák. Meggyőző érvként említik azt is, hogy mint mindenhol, itt is láthatóak egy-egy kis falu határában cigánykaravánok, ahol a családok nagy kolóniában élnek együtt, nem fizetnek sem a vízért, sem az áramért, egyszerűen elveszik, mert rácsatlakoznak a kis falu energia- és ivóvíz-ellátására. A gyerekek nem járnak iskolába, a felnőttek nem dolgoznak, mégis úgy tűnik, hogy jól élnek. A rendőrök tehetetlenek, a jogszabályok kötik őket. A falucskák pedig igyekezvén óvni a területüket, hatalmas elkerítésekkel védekeznek. Sciez-ben képzeljétek el, van egy hatalmas sportpálya (foci, kosár, dojo, tenisz), ami mellett nagy a terület, én pl ott szembesültem először ezzel a védekezéssel, nem is értettem először. Ma megyünk újra házat nézni, majd készítek róla képeket.

Az biztos, hogy ahol én élek, ott a franciák már most aggódnak, hiszen a legtöbb helyen a házaik körül most sincs kerítés és egészen idáig nyugodtan élték a kis életüket vagy így vagy úgy, csak néha szembesülve a bűnözéssel. Hatalmas építkezések kezdődtek, hogy megvédjék a területüket és otthonaikat.

A politikusok ígéretei szerint hamarosan erőteljesebbé válik majd annak az ellenőrzése is, hogy a bevándorlók közül ki az, aki el tudja tartani magát, van-e rá megfelelő fedezete és ki az, aki a helyi szociális rendszer adta segélyekre hajt hosszútávon. Mindez azért, hogy ne legyen még több teher az országon. Ugyanis bármennyire fejlett az ország, itt is vannak gondok, a franciák közül is sokan szorulnak segítségre. Ráadásul nehezíti a helyzetet az a tény, hogy a francia tévé dokumentumfilmeket készített ( és készít) arról, hogyan élnek Romániában és Bulgáriában a romák. Igazi bűnözőként mutatva be őket, akik járják az utcákat, megfenyegetik az embereket, a tévéstábot. Teljesen evidens, hogy ezek után az egyszerű franciák, akik között élek, félteni kezdték a saját kis életüket, vagyontárgyaikat és a gyerekeiket.

 Az biztos, hogy a kelet-európai romák szociális helyzete és kilátástalansága mára már uniós szintű kérdéssé vált, így az európai romastratégia keretében nemzeti stratégiákat is kell alkotnia minden tagállamnak, köztük Franciaországnak is. Nem egyszerű feladat, tekintve, hogy más országok, köztük Magyarország is küzdenek ezzel a gonddal, eddig mégis erőteljesen bírálták őket, anélkül, hogy igazán ráláttak volna erre a létező problémára..

A cigányságnak mese nincs, fel kell nőnie a más kultúrák elfogadásához, a be kell illeszkedniük, különben itt is ki fognak szorulni a perifériára, hiszen a befogadó ország lakossága sem fog tétlenül ülni, ha a megélhetéséért vagy a közbiztonságért kell küzdeni. Teljesen jogosan. Azért, mert nyitva vannak a kapuk, még nem kell hülyének nézni egyik befogadó országot sem. Ha nem képes valaki alkalmazkodni, akkor majd egészen nyugodtan közlik velük, hogy haza lehet menni. Így az első figyelemfelkeltő kijelentések után az is biztos, hogy a francia közélet figyelmének fókuszába ezek a problémák kerülnek majd és a következő hónapokban a nemzeti stratégia pontosításával és végrehajtásával foglalkoznak majd.