“Elintéztem magamban, hogy életem múlását ellenállhatatlan vonzóerőként érzékeljem, amely esetleg akaratom ellenére is állandóan arra kényszerít, hogy új meg új lépést tegyek előre.” (Sartre)
Jean-Paul Charles Aymard Sartre
(Párizs, 1905. június 21. – Párizs, 1980. április 15.)
Úgy döntöttem, hogy a francia kulturális körutunkat ma Sartre francia íróval kezdjük.:)
Biztosan ismeritek a nevét és a rövid önéletrajza rémlik is a suliból. Azért gyorsan leírom nektek, mielőtt más érdekességeket elárulnék róla…
“ Szabadjára engedtek a könyvtárban, s én elindultam az emberi bölcsesség ostromára.” (Sartre)
Sartre mindössze 15 hónapos volt, amikor elvesztette az édesapját, aki a francia haditengerészetnél szolgált. Édesanyja, Anne-Marie Schweitzer nevelte fel, aki nem volt más, mint Albert Schweitzer unokatestvére. Nagyapja is kivette a részét a kicsi Jean-Paul neveléséből: kiskorától kezdve matematikára tanította, és rendre megismertette vele az irodalom klasszikusait, így nem csoda, hogy a sokat olvasott és rendkívül művelt Sartre hamar a filozófia felé fordult. Mélyrehatóan tanulmányozta Immanuel Kant, Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Edmund Husserl és Martin Heidegger műveit, majd az École Normale Supérieure párizsi falai között szerezte meg doktorátusát. Abban az iskolában, ahol a legtöbb nagy francia gondolkodó tanult. Itt találkozott Simone de Beauvoir író-filozófusnővel, aki élete nagy szerelme lett, bár a kapcsolatuk nem volt szokványos: a monogámiától rettentő távol álltak mindketten, sőt Simone azt is tolerálta, hogy Sartre az írásaiban beszámolt neki más nőkkel való erotikus kalandjairól…
Itt az első kis “csemege”, ami kimaradt a sulis anyagból: drága Sartre barátunk attól függetlenül, hogy rengeteg szép nőt tartott a karjában, élete végéig megtartotta egy jellegzetes szokását: nem kívánt eljutni mellettük a csúcsra, ezzel jelezve számukra, hogy az együttlétük mégsem annyira intim. Ezt meghagyta Simone számára…:) Ha a korabeli képeket nézzük, fel sem foghatjuk, hogyan érdemelte ki Jean-Paul a nőcsábász jelzőt, hiszen elég alacsony volt, ráaadásul egy kiskori betegség miatt az egyik szemére alig látott, 1970-ben pedig megvakult. Mégis odavoltak érte a nők, ő pedig nem habozott és kihasznált minden alkalmat.
” A rossz vágyak, a rossz gondolatok, ha egyáltalában jelentkeznek, kívülről jönnek, s mihelyt belém hatolnak, erejüket vesztik, elfonnyadnak: bennem nem lel talajra a rossz.” (Sartre)
“Mindig szívesebben vádoltam önmagamat, mint a világegyetemet; nem kedélyességből, hanem azért, hogy csak önmagamnak köszönhessem, ami vagyok.” (Sartre)
Miért fontos szereplője Sartre a francia kultúrának?
Ahány franciát kérdezel, annyiféle választ fogsz kapni. A legtöbben annyit tudnak róla, hogy író volt és híres filozófus vált belőle, de ha megkérdezem tőlük, hogy milyen elméletek származnak tőle, már csak egy nagy hümmögést hallok és a szeretett franciáim zavart mosollyal visszakérdeznek, hogy ez a mai francia leckém témája?!;)
Én pedig mosolyogva kijelentem, hogy persze, mire nagyon együttérzően közlik velem, hogy ők sem tanulták meg anno, de majd átnézik a könyvtárukat és ha találnak valamit róla vagy tőle, nekem fogják ajándékozni…:) Na, ne gondoljátok, hogy így akarok ingyen könyvekhez jutni, de azért már egyre gyarapszik a könyvtáram…:)
“Meggyőződéses materialista létemre eposzi idealizmusomnak az a szerepe, hogy mindhalálig kárpótoljon olyan sérelmekért, amelyeket nem szenvedtem el, olyan szégyenért, amelyet nem éreztem.” (Sartre)
Sartre az ateista egzisztencializmus kiemelkedő filozófusa volt. Erről magyarul rengeteget tudnék írni, de nem fárasztalak vele benneteket, legyen elég annyi, hogy ez az énfilozófia egy különleges változata, amely figyelmének középpontjában az egzisztencia áll. Ez semmi egyéb, mint az ember mindenkor elidegeníthetetlen szubjektivitása, az a szabadság, amelyben önmagát teremti meg.
Illetve filozófiájában nagyon lényeges elem Sartre ateizmusa (sejtem, hogy ez kinek fog a legjobban tetszeni közületek), amelyet alaposan átgondolt a halála előtt. Ugyan a tanait nem vonta vissza, de azt beismerte, hogy elkezdte átgondolni Isten létével kapcsolatos nézeteit. Kijelentette, hogy ő olyasvalakinek gondolja magát, akinek az érkezésére vártak, akinek az érkezését előre jelezték. Kvázi ezzel a mondatával nyilvánosan megcáfolta filozófiájának alapjait, amit később de Beauvoir kimagyarázott, mondván hogy egy szenilis öregember buta kijelentése volt, aki már a halálán van.
” Nem vagyok vezér, nem is akarok az lenni. Parancsolni, engedelmeskedni – a kettő összetartozik.” (Sartre)
“Voltaire-t nem szokás letartóztatni!”
Emlékezetessé teszi az a tette is, hogy ő buzdította dezertálásra az Algériában állomásozó francia katonákat. Sok gazdag francia feltette a kérdést de Gaulle tábornoknak (hamarosan róla is fogok írni), hogy miért nem veti börtönbe a szemtelen kis mitugrászt- mire a fent leírt választ kapták az elnöktől. Így egyértelművé vált Sartre elismert francia filozófusi és írói státusza.
Café et…
Igen, a kis blogom szempontjából kihagyhatatlan figura ő, hiszen főképp általa terjedt el a francia kávézók híre, imázsa – ő volt ugyanis az első, aki hatalmas beszélgetéseket folytatott a párizsi kávézók teraszán egzisztencialista körének lelkes tagjaival. Szó sincs azonban példás magatartásról, sőt!
A rengeteg botránya közül egy még ma is nagyon híres és sokat emlegetett: egy nyári este a szokásos kávéházi pezsgőzés közben egyre hangosabbá vált a kis csapat és miközben koccintottak, torkaszakadtukból kiabálták, hogy poharukat a létezés abszurditására emelik! A felettük lévő ablakból egy nő megkérte őket, hogy vegyenek vissza a hangerőből, ami csak olaj volt a tűzre, természetesen a filozófusok egyre hangosabban folytatták…ekkor a nő berohant a lakásába, majd pár perc múlva egy vödör szarral tért vissza, amit rájuk öntött az ablakból…a szél fújt, az ajándék mellément, a részeg egzisztencialisták pedig ezt filozófiájuk megerősítéseként könyvelték el- hát tovább dorbézoltak.:)
” Nem elég ám az, hogy az embernek szeme van (…), meg kell tanulnia látni.” (Sartre)
A pöfékelő filozófus
Satre rengeteg drogot kipróbált, kísérletezett tudatmódosító szerekkel, folyamatosan ivott, de a legnagyobb szenvedélye mégis a nikotin maradt. Több pipányi dohányt és napi két doboz Boyard cigarettát képes volt elszívni, a róla készült képeken folyamatosan cigivel a kezében ábrázolták…és bár a franciák dohányőrültek, ezt még ők is soknak találták…Képes volt a háború okozta dohányhiány idején felszedni a kávéházak padlójáról a csikket és a belőlük kiszedett dohányt a pipájába tömködni…nem tűrte, hogy bármi vagy bárki elválassza szenvedélye tárgyától. Közkedvelt volt az óráin, ahol a diákok is rágyújthattak…A sors iróniája, hogy később mégis le kellett szoknia róla, mert az orvosa kijelentette, hogy a keringési problémái annyira súlyosak, hogyha nem hagyja abba a dohányzást, le kell vágnia a lábát…
Amikor 2005-ben, a születésének 100. évfordulóján a Bibliothèque National de France kiadott róla egy emlékplakátot. szabályosan ki kellett retusálni a kezéből a cigarettát…:)
Remélem, egy kicsit sikerült közelebb hozni hozzátok ezt a nagyszerű filozófust, akit Franciaországban nemzeti hősként ünnepeltek a háború után és akit az általa hirdetett egzisztencializmus, amely a kétségbeesés megtapasztalásán és az egyénnek a világhoz való viszonyán alapult, annak idején nagyon felkapottá tett egész Európában.
A halál álmában érte és Párizs utcáin ötvenezres tömeg kísérte el őt a végső útjára.
Hogy kihez tért meg, azt már csak ő tudhatja, így az elméletének igazsága egy ideig még az ő kis titka marad.:)
Végül az egyik nagy kedvencem:
“Egy pillanat múlva értettem: a könyv beszél. Áradtak belőle az ijesztő mondatok, mint megannyi százlábú, csak úgy nyüzsögtek a szótagok és betűk, nyújtogatták kettős magánhangzóikat, rezegtették a dupla mássalhangzókat, az orrhangokat, a zöngéseket, közben-közben szünetek és sóhajok; tele voltak ismeretlen szavakkal ezek a mondatok, megrészegedtek önmaguktól, önnön tekervényeiktől, velem mit sem törődve; olykor eltűntek, még mielőtt megérthettem volna őket, máskor már előre tudtam, mit mondanak, ám ők csak hömpölyögtek tovább, el nem engedtek volna egy vesszőt sem.” (Sartre)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: