Így választják ki az amerikai esküdteket

Már írtam nektek arról, hogy engem nagyon vonzott a jogi pálya.

Azt is tudjàtok, hogy végül feladtam, mert pár pont hiányzott ahhoz, hogy bekerüljek az egyetemre és pont ebben az időszakban történt az életemben egy olyan tragédia, ami gyökeresen megváltoztatta a gondolkodásmódomat, az életvitelemet, szóval tulajdonképpen engem. Ám az érdeklődésem továbbra is megmaradt és közben a jog iránti szenvedélyemet a filmekben éltem/élem ki.

Így egy etalon számomra például a törvényszéki héják, évekig rajongtam Robert Redfordért és az általa megformált karakter is a kanapéhoz láncolt.

Ma sincs másképp, a jog iránti érdeklődésem töretlen.

( Bàr az igaz, hogy már nem Robert vezet nálam…:)

Hanem arra, hogyan is zajlik mindez élesben. Hogyan választ a bíró először és hogyan szűrhetnek utána a többiek…? Most ráakadtam a válaszokra és gondoltam, hogy megosztom veletek is. Ha valaki jobban otthon van a témában és esetleg mégis tévednék, akkor javítson ki.

Fontos leszögezni, hogy csak az angolszász jogrendszerben alkalmazzák az esküdteket és az esküdtszéket, tehát (pl. Anglia, Kanada, Usa, Franciaország, India).

Az esküdtszéki eljárásokban van egy hivatásos bíró, ő ismeri a jogot és instruálja az esküdtszéket. A legtöbb országban az esküdtszék általában a bűnösség kérdésében dönt, ha pedig bűnösnek találja a vádlottat, a bíró szabja ki a büntetést.

75 emberből 12 esküdtet választanak ki. Mindegyikük olyan ember, amilyenek mi vagyunk, nincs bennük semmi különös. Mindegyikük kap egy beidézést, aztán kérdőíveket és ezek után kerülnek a bíró, az ügyész és az ügyvéd elé. 16 embert leültetnek az esküdtek padsorába és a többieket megkérik, hogy a vád oldalán négy sorban foglaljanak helyet.

A bíró ezek után felvázolja az ügyet az esküdtjelölteknek. A bírók általában jó emberismerők és gyorsan meglátják, ha valakit a jelöltek közül hátsó szándék mozgat, mert a vádlottat egészen addig, amíg bűnösnek nem találják, megilleti az ártatlanság vélelme.  Amikor tehát az első tárgyalási napon helyet foglalnak majd, úgy kell leülniük, hogy nem döntötték el azt, hogy a vádlott bűnös. Rögtön felteszi a legfontosabb kérdést hát nekik és ha valaki úgy válaszol, hogy honnan tudhatná ő azt, hogy a vádlott bűnös-e vagy sem, nos, őt azonnal felmenti a kötelezettségei alól. Ugyanis az esküdteknek egytől-egyig azt kell vélelmezniük, hogy a vádlott ártatlan. Ennek ellenkezőjéről majd a tárgyalás folyamán a vád képviselője és a tanúk győzhetik meg őket. Addig azonban azt kell vélelmezniük, hogy a vádlott ártatlan. Közben kijelenti, hogy a bűnösséget a vádnak, azaz az államnak kell bizonyítania, ha a vádlott úgy dönt, akkor jogában áll hallgatni.

Aztán kifaggatja a jelölteket, hogy mit olvastak ezidáig az ügyről. A tudatlanságot színlelőknek jelzi, hogy az ügy aznap melyik újságban jelent meg, mert tisztában van azzal, hogy ilyenkor az esküdtek szinte sosem mondanak igazat. Ugyanis azok, akik ki akarnak bújni az esküdtszéki kötelességük alól, általában megtalálják ennek a módját. Azok az emberek viszont, akik előtte megjelennek, általában már alig várják, hogy esküdtek lehessenek és nem szívesen vallják be a kizáró okokat. A bíró azonban szépen lassan mindenre rájön, így kár alakoskodni előtte. Majd kijelenti, hogy mindazt, amit az ügyről olvastak egészen nyugodtan elfelejthetik, mert senki sem tudhat még semmit az ügyről, ugyanis eddig még egyetlen szóval sem bizonyították, mi hogyan történt.

Közben elküldi azokat, akik bevallják, hogy egészen biztosan nem tudnak majd elvonatkoztatni az eddigi információktól.

Mindezek után kezdődik az igazi kiválogatás, az ún. “voir dire” eljárás, azaz az esküdtek múltjának a feltérképezése, ekkor kiderül, hogy ki mondott igazat és ki nem.  A bíró, a vád és a védelem felteszik az összes kérdést, ami csak eszükbe jut, kvázi rendesen belemásznak az esküdtjelöltek  magánéletébe. Finom pszichológiai játékokkal kipuhatolják, hogy az esküdt melyik oldallal szimpatizálna inkább. (Az esküdtszéki szakértők egyébként  ma már százezreket keresnek az ügyvédi megbízásokkal végzett előzetes szűrésekkel.)

A védelemnek joga van 10 esküdtet indoklás nélkül visszautasítani, azaz törölni az esküdtszékből. A vád hat embert zárhat ki. Mire végetér a kiválasztás, a bíró, a vád és a védelem előtt ott áll 12 ember, akiknek a részvételével megkezdődhet a tárgyalás. A bíró kijelöl még 4 póttagot, akik meghallgatják majd a bizonyítékokat, de az esküdtszéki tanácskozáson csak akkor vehetnek részt, ha a 12 kiválasztott esküdt közül valaki megbetegszik vagy esetleg más okból kerül kizárásra.

Szóval, ugye, hogy semmit sem bíznak a véletlenre és esküdtté válni nem is olyan egyszerű, mint ahogyan azt a filmek alapján elképzelnénk?

Forrásomként Scott Turow könyvei szolgáltak, akit az egész világon a jogi krimi műfajának a megteremtőjeként tartanak számon. Ő maga ügyészként szerzett nagy hírnevet, aztán átnyergelt a védők oldalára és Illionis legismertebb védőügyvédje lett. Bűnügyi regényei fő témája a bűncselekmények elkövetőinek a megtalálása ás a bűnügyek megoldása ügyvédek, ügyészek, bírók és egyéb nyomozó szervek szemszögéből. Vérbeli profi, ahogyan a könyvét olvastam, szinte mindenhol ott voltam és mindent  azonnal megértettem.

Az origón is találtam nektek egy cikket ezzel kapcsolatban:

“Az amerikai esküdtszékek rendszere ugyanis bevallottan középkori intézmény, amely az Amerikát gyarmatosító Nagy-Britanniából származik. A világon szinte kizárólag az egykori brit gyarmatbirodalom területén van használatban, a britek és az amerikaiak mellett Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában, Guyanában, Panamában és egy sor apró szigetországban ítélkeznek esküdtek – derül ki egy az USA külügyminisztériuma által publikált, Az esküdtszéki tárgyalás anatómiája című 2009-es kiadványból. Hogy mennyire amerikai dolog lett ez mára, azt a kiadvány szerint mutatja, hogy az esküdtszékek által hozott ítéletek 90 százalékát az USA-ban hozzák, és a felnőtt amerikaiak közel harmada, 29 százaléka szolgál élete során legalább egyszer esküdtként valamilyen perben.”