Ezt a posztot csak erős idegzetű embereknek ajánlom és azoknak, akik éppen most nem várnak gyereket. Akik ezekbe a fenti kategóriákba tartoznak, ugorjanak át egy másik írásra.
Hihetetlenül szerencsések vagyunk, nem győzök ezért minden este és reggel hálát adni. A tegnapi írás után még jobban feltörtek bennem érzések és gondolatok, s mivel ez az évem a lezárások és az újrakezdések éve, valószínűleg nincs is min csodálkozni. Azon sem lepődtem meg, hogy a terméketlenség témájától elvezetett a sors egy másik témához, a fogyatékos gyerekekéhez. Mindig is csodálattal adóztam azon szülőknek, akikre ilyen súlyos csapást mért az élet, mégis képesek voltak uralni az életüket. S az, hogy mi is majdnem belekerültünk ebbe a körbe, még inkább szeretettel fordít feléjük. A mi esetünkben a magyar kórház és a magyar főorvos, aki a fizetett orvosom volt, lett volna a hibás. Ugyanis, bár kevesen beszélnek róla, rengeteg gyerek születik azért fogyatékosnak, mert a szülésnél valaki nem volt a helyzet magaslatán és semmibe vette más orvosok vagy az anyuka panaszait, jelzéseit, kizárólag a saját tudására alapozva mindent.
Az én drága kisfiam szerencsére nem került be azon gyerekek közé, akiknek egy születéskor elkövetett hiba tönkretette az egész életét. Köszönhető ez nekem, a férjemnek, a szülésznőnek és a felsőbb hatalomnak, bárhogyan nevezzük is azt.
Az uh-orvos két héttel a születése előtt jelezte nekünk és az orvosomnak is, hogy Domi hatalmas baba, én pedig ugye a 159 cm-mel nem vagyok egy nagytermetű. Ezért kérte, hogy nézzük meg többször és ha lehetséges, ne húzzon rá a kicsi a kiírt időre. Persze, a főorvos úr nem hallgatott rá, hiszen látott ő már uh-s elméréseket, nem kell ezzel foglalkozni. Domcsi pedig természetesen szívesen maradt volna még odabent. Azon a napon, amikor szülnöm kellett volna, a doki kijelentette, hogy elnézhette az időpontot, valószínűleg még van két hetünk, menjünk szépen haza és naponta ugorjunk be a kórházba szívhang ellenőrzésekre. Kimentünk az ajtón, tanakodtunk a férjemmel, majd ugyanakkora lendülettel visszafordultunk és közöltük az orvossal, hogy nem várunk. Tartunk az uh eredmények igazától, így ezen a napon vagy legkésőbb másnap csináljon valamit, hogy a kicsi megszülessen. Teljesen kiakadt, hogy kétségbe vonjuk a szavát, én pedig közöltem vele, hogy akkor azonnal megyek egy másik orvoshoz, akit az uh-s kollégája ajánl. Erre elakadt a szava, majd kijelentette, hogy semmi gond, este úgyis ügyeletes, addig leírta a bábakoktél receptjét, hogy iszogassam és megoldja. 150ezer forint lesz pluszban, az addigi 130ezer mellett és a szülésznőt is be kell vonnia, így a 40ezer mellett, még készüljünk plusz 50ezerrel.
Nem is akarok belegondolni, ha akkor nem tudtunk volna ennyi pénzt mozgósítani, mi lett volna. Terhelni sem akarlak benneteket a szülés részleteivel, legyen elég annyi, hogy rettenetesen megszenvedtem, apás- szülésünk volt, mert a férjem végig látni akarta, mit csinál az orvos…nekünk lett igazunk. A kicsi nagy baba volt, a válla pedig olyan hatalmas volt hozzám képest, hogy 15 percig volt kint és bent egyszerre és minden tudását össze kellett szednie az éjszakai orvoscsapatnak, hogy ne veszítsen el mindkettőnket és a kicsinek se legyen baja. Két hét múlva ugyanezt nem úsztuk volna meg ennyivel. Az én lábadozásom kitolódott, azonnal különszobát kaptam térítésmentesen és a főorvos úr két napig nem mert a szemembe nézni, később pedig sűrű bocsánatkérések mellett a szülésznővel együtt próbálta kimagyarázni a megmagyarázhatatlant. Mivel közeledik a kisfiam harmadik szülinapja és rengeteg cikk jelenik meg a világhálón a magyar orvosokkal kapcsolatban, ezért mostanában sokat gondolok erre.
Valószínűleg ez vonzhatta be azt a blogot az életembe, amit egy olyan anyuka ír, aki kevésbé volt szerencsés és aki annak idején nem mert szembeszállni az orvosával, aki szintén csak a saját tudására hivatkozva Istennek képzelte magát. S a szülésnél egy olyan hiba történt, mely örökre megváltoztatta a kicsi lány és szülei életét. Megrázó olvasni az anyuka sorait, aki ma már őszintén ír egy blogban a történtekről és a későbbi életéről. Igenis, tudni kell róla, hogy a mai napig vannak ilyen esetek és persze vannak olyan babák is, akik más okokból, de fogyatékosan jöttek a világra. Ez az erős asszony most könyvet ír és megoszt néhány részletet azokkal, akik kíváncsiak rá.
Többet nem is fűznék hozzá, ha van erőtök, olvassatok bele, de csak óvatosan, mert bizony nagyon megrázó és rettentően felkavarja az embert. Pláne, ha ennyire közel volt hozzá, mint én.
Ne felejtsétek el kitenni magatok mellé a zsebkendősdobozt!
“Zsóka néni az első pár vizsgálat után bátortalanul kérte, hogy vigyem el egy másik ideggyógyászhoz is, hátha az mond valamit, hogy mire számíthatunk. Van is egy barátja, Dobai adjunktus, felnőtt ideggyógyász ugyan, de ért hozzá nagyon…
Elmegyünk. Zsuzsi 9 hónapos és még mindig újszülött csecsemőként él. Dobai megvizsgálja, majd szépen leültet mindkettőnket és elmondja, hogy nagy valószínűséggel súlyosan fogyatékos a kislányunk. Jó, mondom, akkor hány éves korára éri utol a többi gyereket? A választ nem fogom fel. Soha. Ettől többre, mint amit most tud, ne számítsunk. És így fog felnőni?- kérdezem. Valószínűleg nem fog felnőni- mondja.”
“Rideg, szürke gyerekosztály, ismeretlen szagok, ismeretlen emberek. Fekete hajú, fiatal, nyakigláb, szemüveges, kezdő osztályos orvos. A fehér köpeny kicsit pacuhán áll rajta, látszik, hogy fáradt. Kedvesen kérdezi, hogy miben segíthet. Mikor elmondom, hogy kinek vagyok az anyukája, szörnyű zavar önti el. Kezeit tördelve, alig hallhatóan közli, hogy nem sok jót tud mondani, Zsuzsika állapota válságos. Többször kellett újraéleszteni, persze ők mindent megtesznek, de tulajdonképpen… nem is tud mit mondani. Nézek rá, nyilván kifejezéstelen tekintettel, mert látom, hogy kicsit megijed tőlem. Segélykérően néz körbe, talán tapasztaltabb kollégát keres.(…)”
http://egyasszony.wordpress.com/2013/09/06/62/
“Szeretnék visszamenni újra, szeretném megmutatni a férjemnek, a gyerekeimnek és azt szeretném, ha senki nem mondaná azt, hogy nem akarom látni. Újra felizzik bennem a düh és az az érzés, hogy igenis, igenis, igenis, mindenkinek látnia kellene! Persze aztán elszégyellem magam, tapasztalt vén róka vagyok én már, tudhatnám, hogy nem vagyunk egyformák, nem kell mindenkinek megmondani, hogy mit kell kibírnia, ahogy azt sem, hogy miként cselekedjen. Titokban abban reménykedem, hogy egyszer majd nem kapcsolnak el az emberek, ha fogyatékost látnak a tévében, vagy nem fordítják el a fejüket, ha megpillantanak egyet az utcán. Sőt, a zöldségesek sem kérdezik gúnyosan, hogy a maga gyereke csak így tud sírni? Egyszerűen csak elfogadják, hogy ilyen is van a világban, és ez igenis az élet része. Egyszer majd valamikor nem vált ki undort, ami más, mint a többi, vagy nem olyan, mint mi. Egyszer majd.”
Az abortusszal kapcsolatban nem a törvény a lényeg, hanem hogy katolikusok, és nekik tilos az abortusz, és az orvosok is katolikusok, tehát nem végzik el. Mert a Biblia szerint gyilkosság, és nem akarnak gyilkolni, vagy a saját gyerekük halálra itélői lenni. Ezért ha változna is a törvény nem nagyon lenne orvos aki elvégezné, mert erkölcsi kérdés…Éppen ezért a terhes barátnőm mondta, hogy itt kétszer ultrahangoznak a terhesség alatt, és nem néznek afp-t, meg nem vesznek magzatvizet, nincs kromoszóma vizsgálat, egyrészt mert úgyse vennék el a babát bármi baja van, másrészt meg nem tekintik különlegesnek a terhességet, és nem is irnak ki táppénzre, csak ha fennáll a koraszülés veszélye. Itt rengeteg a terhes nő, és a kisgyerek, és nagyon szeretik és türelmesek velük. Bevásárló központokban sok az olyan bevásárló kocsi amiben két gyerekülés van, ilyet otthon nem is láttam.
http://www.citizensinformation.ie/en/ itt egy csomó mindent leirnak az Irországi viszonyokról. Nekem van egy blogom, igaz nem a nagyközönségnek irom csak a családnak ismerősöknek, és az adhd-s anyukáknak, ezért nem is linkelem, de ha érdekel a nick nevemre rákeresve megtalálod.
Ez az abortusszal kapcsolatos törvény sok vitát szülhet…fura, hogy nem az anya élete a fontos, hanem egy törvény…
Semmi gond, küldj nyugodtan linket. Köszönöm, hogy ezt így leírtad.Akkor nektek kifejezetten jobb, hogy kint vagytok egy olyan orszagban, hol segitik a gyerekeket..orulok, hogy valaszoltal, az iskolai tapasztalataidra es az altalad latott helyi nevelesi szokasokra is kivancsi lennek, s arra is, hogy te hogyan éled meg a hétköznapokat…ha lesz ra idod.
Az a baj hogy sajnos veled ellentétben én egy év után még csak alig makogok angolul, ezért ami szükséges azt google forditóval megfejtem, de sok mindent nem tudok még az itteni rendszerről. Azt tudom hogy x jövedelem alatt medical card-al minden ingyenes (pl nem kell vizitdij a háziorvosnál ami amúgy 50 euro lenne, évi 2 fogtömés, foghúzás, életmentő műtétek, és egyéb indokolt műtétek, stb.) De táppénz csak 104 hét itt fizetett társadalombiztositási járulék után jár, és szülés után is van valami támogatás, de azt nem tudom pontosan, linket tudok küldeni ha érdekel. Abortusz nincs, soha, semmi indokkal, akkor sem ha az anya élete van veszélyben….mert katolikus ország és ez a törvény. Ezzel nem feltétlen tudok egyet érteni, mert én is hivő református vagyok, de én szerintem ha az anya megmenthető, akkor én engedném. Itt is megy a vita most ez körül, mert tavaly meghalt egy indiai fogorvosnő, mert nem vették el a babát, és most szeretnék ha ez változna. De a fogyatékkal élőkhöz nagyon jól viszonyulnak itt, és szerintem ezért. Én erre a témára különösen érzékeny vagyok, mert három ADHD-s fiam van, akik otthon SNI-nek számitanak, de igen nehéz azt is elfogadtatni hogy ennek szervi oka van és nem nevelési hiba, nem hogy segitséget nem kapunk de inkább kiközösitést, megitélést. Itt pedig mindenki tudja mi ez, és jár a gyerek mellé pedagógiai asszisztens a suliban, és van külön szervezet is aki segiti a szülőket.
Tenyleg az! Kar, hogy en nem latok ilyet, mert itt sajnos mindenki menekul eloluk, mintha fertozoek volnanak! A regi beidegzodeseket nehez levetkozni, vannak, akik azt gondoljak, hogy szerencsetlenseget hoznak magukkal…meg kell egy kis ido, hogy megfelelo kultura alakuljon ki. Ott nincs abortusz? Kicsit irhatnal az ottani eu rendszerrol, erdekelne…ha van hozza kedved es van ra idod! Megkoszonnem!
Gondolkodtam rajta én is ,hogy itt Irországban miért nem forditják el a fejüket, ha fogyatékost látnak. Gyakran lehet látni, nem dugják el őket, az élet részei, soha ennyit nem láttam mint itt. Arra gondoltam azért ilyen toleránsak talán, mert itt nincs abortusz, és mindenki megszületik, ezért nem kikerülhető a probléma, nem lehet a szőnyeg alá seperni. Kedvesen beszélnek hozzájuk, idegenek is, akkor is ha artikulálatlanul nyög vissza, és vannak fogyatékos napközik minden kisvárosban, és a környékről buszokkal hozzák reggel, és viszik haza őket délután. A szülők pedig dolgoznak, élnek, nem lehetetlenednek el. De viszik is magukkal boltba, étterembe, kirándulni, sétálni, bárhová. Nagyon szimpatikus ahogy itt viszonyulnak hozzá…
Én elolvastam az összes írást és nem jutok szóhoz. Most még nem is tudom, hogy pontosan mit érzek…megrendítő.
Hát mit mondjak! A naggyal akár én is járhattam volna így, ha az orvosom nem figyelt volna fel a gyenge szívhangra és arra, hogy keveset mozog. Ezért azt mondta, hogy azonnal a műtőbe (az egyébként kötelező tartalék vért sem várta meg), császár lesz…Háromszor volt a nyakára tekeredve a köldökzsinór, mindez 3 héttel a szülés tervezett időpontja előtt. De szerencsére nálunk minden rendben ment, hangosan felsírt és egészséges!