Liberté, égalité, fraternité! Vive la France!

1789. július 14-én ostromolták meg Párizs polgárai az ancien régime rettegett börtönét, a Bastille-t, mely azelőtt XIV. Lajos híres magánbörtönének számított. Védelmét nyolcvankét kiszolgált katona és harminckét svájci gárdista látta el, akik közül a legtöbben  fogságba kerültek. Majd a szabadság ígéretének lázában égő tömeg az erőd parancsnokát, Monsieur de Launey-t kivégezte és az építményt földig rombolta. Ma már csak a helye emlékeztet a régi időkre.

Napóleon is ott volt még egyszerű katonaként a figyelők között és teljesen felháborította az általa később csőcseléknek nevezett nép tombolása, akik szerinte igazi vezető híján csak mentek, mint a birkák… Gondolatban felmerült benne az is, hogy bár azt hiszik, képesek a vezetői szerepre, nincsenek rá felkészülve, mi történik majd azután. Nem tévedett, de később pontosan ezért kerülhetett ő is hatalomra… Az sem meglepő, hogy már akkor tudta azt is, ő mit tenne a király és a buta talpnyalói helyében, miközben biztos volt abban is, hogy őt bizony a nép ilyen könnyen nem kényszerithetné megadásra. Később, amikor beköltözött a versailles-i kastélyba, azonnal átfestette, helyrehozatta a forradalom “maradvanyait”, de ez már egy másik történet… 🙂

Az biztos, hogy akkor és ott útra kelt egy új eszme, ami mindent megváltoztatott.

A börtönben egyébként a felkelők mindössze hét foglyot találtak: 4 hamisítót, 2 elmebeteget és Solages grófot, aki gyilkosságért ült. Mivel a nép a Bastille-t a zsarnokság jelképeként tartotta számon, ezért úgy döntött, hogy teljesen el kell tüntetni a föld színéről.  Ezután Napóleonnak igaza lett, a Bastille bevétele komoly következményekkel járt Lajos hatalmára nézve, a sikerek hatása alatt ugyanis a francia sereg négyötöde átállt a felkelők oldalára, és a katonák által támogatott forradalmárok hamarosan megszerezték az irányítást Párizs, majd a francia vidék felett is. A király kénytelen volt beleegyezni az alkotmányos átalakulásba, mely aztán 3 éven belül a köztársasági államformához, majd a diktatúrához vezetett. A rettegett börtön ostroma olyan események – XVI. Lajos kivégzése, jakobinus uralom, Napóleon felemelkedése és bukása – sorozatát indította el, melyek az 1815-ös restauráció ellenére örök nyomot hagytak a történelemben.

A Bastille elfoglalása és lerombolása jelezte a francia forradalom kirobbanását, amely végigsöpört Európán. A hírhedt építmény bevételének napja hagyományosan az újkori történelem kezdőpontjának számít, melynek eseményei két és fél évtizednyi háborút eredményeztek, és egy új kort hoztak el a franciák, sőt az egész emberiség számára. Érdekesség kedvéért itt megemlítem nektek hogy ebben a börtönben raboskodott azelőtt Josephine is, Napóleon első felesége és itt fogadta meg, hogyha kiszabadul, attól kezdve mindent megtesz azért, hogy élvezhesse az életet. Így is lett, s mint tudjuk, erőteljesen túlzásba is vitte. 

A francia forradalom előzménye szellemi téren a felvilágosodás racionalista ideológiája, gyakorlati szempontból pedig a nyolcvanas évek roppant éhínsége és a királyság krónikus adóssághalmozása volt, melyet a király érdektelensége és Marie Antoinette hatalmas költekezése, fogadásai csak súlyosbítottak.

Az események július 11-e után gyorsultak fel, amikor a király elbocsátotta a népszerű Necker pénzügyminisztert, aki a reformok és az adósság leküzdésének elkötelezett híve volt. A párizsiak ezt úgy értelmezték, hogy XVI. Lajos végleg konzervatív támogatói mellé állt, ezért a városban zavargások törtek ki, melyek a Bastille ostromához, majd lerombolasahoz vezettek. A mai napig ez az esemény a jelképe a francia szabadság, egyenlőség és testvériség alapeszméjének.

V. Károly francia király parancsára 1370 tavaszán hozzáláttak a Bastille Saint Antoine építéséhez. A százéves háború javában folyt, ezért az uralkodó úgy gondolta, hogy Párizsnak szüksége van az angol támadásokkal szemben egy szilárd erődre. A 13 éven át épült Bastille Párizs keleti kapuját védte. Később ahogyan Párizs terjeszkedett, a francia király erőddé egészítette ki.

Az építmény XIII. Lajos király uralkodása alatt funkcióváltáson ment keresztül: az erődből börtön lett. A Bastille-ban sokáig csak az előkelő származású elítélteket tartották, a XVII. században azonban a párizsi fogdákban annyira megnőtt a foglyok száma, hogy a zsúfoltság csökkentése érdekében néha „egyszerű” emberek is bekerültek az egykori erődbe.

Az idekerült urak általában ugyanolyan luxus körülmények között éltek, mint a civil életben, annyi különbséggel, hogy a személyi szabadságuk korlátozva volt. Az előkelők a börtönben nem is cellával, mint inkább lakosztállyal rendelkeztek. A foglyok saját ízlésük szerint rendezték be ideiglenes otthonukat, ahol általában az inasaik is velük együtt laktak. A Bastille a legkomfortosabb, legbarátságosabb börtön volt egész Franciaországban. Itt tartották fogva a híres vasálarcost is, aki valószínűleg XIV.Lajos ikertestvére lehetett, akit a király attól való félelemében, hogy megszerzi helyette a trónt, szörnyű sorsra ítélt: fejét vasálarc mögé szorítatta.

A Bastille-nak ma már nyoma sincs, pedig biztosan a legkedveltebb turistacélpontok közé tartozna. A róla elnevezett tér őrzi az egykori börtön emlékét és helyét.

 Franciaorszagban mindenhol egész hétvégés programok várták a franciákat a nemzeti ünnep tiszteletére. Volt, ahol szombat este és volt, ahol tegnap este ünnepeltek tüzijátékkal, Voltak katonai felvonulások is, amelyekre már hónapokkal ezelőtt készültek és ahol nagyon fess katonákat csodálhattak meg az ide látogató turisták is.

Mi Annecy ünnepségeihez csatlakoztunk, ahol rengeteg program várta a kicsiket és a nagyokat. Nem volt hatalmas felhajtás, inkább mindenhol andalgó párokat, csoportokba verődve sétálgató tiniket és  családokat láttunk.

Ma július 14-én már nem a lázongás, hanem a nyugalom van jelen a francia nép életében, megélve a szerelmet és előtérbe helyezve a legszentebb szövetséget, a családot. Ugyanakkor mindenki tisztában van vele, hogy a franciák az első nekik nem tetsző kormánytervezetre képesek azonnal kilépni a nyugodt kis életükből és hangot adni a nemtetszésüknek, tüntetnek és képesek a végsőkig elmenni. A forradalom óta a francia nép egy olyan erő, amellyel minden hatalomra kerülőnek számolnia kell, míg világ a világ. 

Nem tehetnek meg velük bármit és ez így van rendjén.