” Dermesztő hideg járta át a testem, és kiűzött belőlem minden endorfint, minden maradék meleget. Nem értettem semmit. Mi történt? Hogyan lehetséges ez? Hiszen még érzem őt! …a mellkasomban hatalmas fájdalmat tapasztaltam, alig kaptam levegőt, mintha fojtogattak volna. Kérlek, Istenem, ne hagyd, hogy elmenjen! Maradj velem, Madeleine…maradj a mamival, kérlek,angyalom, tarts ki! Annyira szeretlek! Sírni kezdtem, a sírás aztán az egész testemet rázó zokogássá erősödött. A torkomból hátborzongató hang tört fel: akár egy sebzett állat üvöltése. A fájdalom a mellkasomban olyan megsemmisítő erejűvé vált, hogy azt hittem, meghalok. (…) Eltűnt!” (Kate McCann: Madeleine)
“Madeleine McCann brit kislány nem sokkal a negyedik születésnapja előtt, 2007. május 3-án tűnt el a portugáliai Praia da Luz üdülőhely egyik apartmanjából. Szülei állítása szerint Madeleine-t egy földszinti hálószobában hagyták kétéves testvéreivel, míg szülei egy, az apartmantól 120 méternyire lévő étteremben ettek.
A portugál rendőrség, a Guarda Nacional Republicana első megállapítása szerint a kislányt elrabolták. További nyomozás után a Polícia Judiciária (a portugál nyomozóhivatal) kijelentette, hogy feltételezésük szerint a kislány meghalt a szobában, mielőtt elvitték onnan. A nyomozás során többen is állították, hogy látták Madeleine-t Portugáliában vagy máshol. Annak ellenére, hogy több bizonyítékot is találtak, a rendőrség kijelentette, hogy a nyomozás még messze áll attól, hogy eredményt hozzon. 2007. szeptember 7-én bejelentették, hogy megtalálták Madeleine vérnyomait egy kocsiban, amit szülei 25 nappal az eltűnése után béreltek; ennek következtében anyját, Kate McCannt gyanúsítottá (arguida) nyilvánították.
A nyomozásban a brit és a portugál rendőrség együttműködik; hamar nyilvánvalóvá vált a két ország rendőrségének módszerei közti eltérés, például az ügyben érintettek jogi státusát, illetve a nyilvánosságra hozott információk mennyiségét illetően. Az esetet a média figyelemmel követi, és számos híres ember is felhívta rá a figyelmet.
Madeleine 2007. május 3-án este tűnt el egy földszinti apartmanból, mely az Ocean Club része. A nyaralóhely épületei a település különböző pontjain helyezkednek el és bárki bejuthat a területére.
Szülei elmondása alapján Madeleine-t és a kétéves ikreket lefektették aludni és a hálószobában hagyták őket, míg a szülők elmentek barátaikkal vacsorázni egy kb. 120 méterre lévő étterembe az Ocean Club területén belül. Kate és Gerry McCann később azt mondták a rendőrségnek, felváltva ellenőrizték a gyerekeket, és hogy kb. 21 órakor (nyugat-európai nyári időszámítás szerint) Gerry még mindhárom gyermeket ott találta. 22:00 körül Kate McCann ment megnézni a gyerekeket, ekkorra Madeleine eltűnt, és az ablak nyitva állt. A portugál rendőrség 22:40-re teszi Madeleine eltűnését. Az épületkomplexum személyzete és vendégei másnap hajnali 4:30-ig keresték a kislányt; a határőrséget és Portugália, valamint Spanyolország repülőtereinek rendőrségét értesítették. Egyes jelentésekben az időpontok eltérnek: Gerry 21:30-kor nézte meg utoljára a gyerekeket.”
(Forrás: Wikipédia)
A gyerekrablás, a gyermekkereskedelem és gyermekbántalmazás hatalmas probléma világszerte.
Kate és Gerry saját tragédiájuk során rájöttek arra, hogy mindenképpen szükség volt/van egy Európát behálózó, koordinált és hatékony gyermekmentési riasztórendszer létrehozására. Madeleine szülei kötelességüknek érezték, hogy ebben rész vállaljanak és ezáltal Európa minden gyermek számára biztonságosabb hely legyen.
A világban a gyermekek szexuális kizsákmányolása döbbenetesen gyakori. A gyermekpornográfia egyre több gyermeket érint, akiket ez az ipar alaposan kihasznál, elképesztő adat: áldozataik egyharmada fiatalabb 6 évesnél! Mélységesen felháborító és kimondhatatlan undort ébreszt ez minden normálisan gondolkodó emberben, pláne, ha az a valaki szülő is egyben. Sok anya, bármennyire jólinformált is a gyermekeket érintő kérdésben, ezzel kapcsolatban elég kevés információval rendelkezik, pedig a probléma jelen van és nem győzöm hangsúlyozni, hogy odafigyelést kíván. Mi, szülők vagyunk felelősek azért, hogy mindent megtegyünk a gyermekünk biztonsága érdekében.
Mi történt hát Kate szerint Madeleine elrablásakor?
Az utóbbi években a szülők rengeteg információt dolgoztak fel, miközben az életük totálisan kiszámíthatatlanná vált. Az erejüket az adta, hogy számított rájuk még két másik csöppség és maga Madeleine is, akit továbbra is rendületlenül keresnek. Kaptak hideget-meleget egyaránt, sőt még maguk is gyanúsítottá váltak pár hónapra. Mivel a gyermek megtalálása érdekében szükségük volt a médiára, ezért nem volt mindegy, hogyan nyilatkoznak és hogyan reagálnak egy-egy szörnyű, kitalált hírre, ami az újságok eladási számának mutatóját volt hivatott növelni, nem pedig az igazságot kideríteni és bemutatni.
2007 május 3-án éjszaka a szülők korábban fektették le a kicsiket, mert egész nap bágyadtnak tűntek és nagyon fáradtan kerültek ágyba, pedig a napirendjükben nem történt változás. Később a szülők és a rokonok, barátok arra gyanakodtak, hogy valószínűleg benyugtatózhatták őket. Miután a kicsik elaludtak, a szülők úgy döntöttek, hogy még aznap este a barátaikkal vacsoráznak és egyedül hagyták a gyerekeket és elindultak a pár száz méterrel arrébb található bárba (érdekes, hogy a könyv pár száz métert ír és nem 120-at). Az elmúlt napokban minden este így tettek a baráti kör többi tagjával együtt és fél óránként ránéztek a gyerekekre, akik általában végigaludták az éjszakákat. Ezen az estén is így történt. Valószínűsíthető, hogy az elrablás közvetlenül az apuka ellenőrzése után történhetett, aki ráadásul még az utcán beszélgetett egy ismerőssel, miközben a háta mögött kivihették a gyermeket. Az infót az egyik barát felesége adta, aki szintén éppen ránézett a saját gyermekeire és közben látta, hogy egy helyinek látszó portugál férfi a kezében visz egy kislányt, aki ahogyan később kiderült nagyon hasonlított Madeleine-re. Abban a pillanatban ő nem kapcsolta ezt össze, hiszen úgy vélte, hogy egy apuka viszi haza fáradt kislányát…valószínűleg éppen akkor rabolta el valaki Madeleine-t.
Miután az eltűnést felfedezték, azonnal értesítették a portugál rendőrséget, akik sem akkor, sem később nem álltak a helyzet magaslatán: nem hívtak helyszínelő csoportot rögtön, hagyták, hogy bárki beszennyezze a helyszínt és a keresést is sokkal később indították meg. A kétségbeesett szülők mérhetetlen bűntudattal és félelemmel kutatták át a tengerpartot, keresték a kislányukat a rokonokkal és barátokkal együtt. Persze, a sajtó azonnal megjelent, ahogyan a brit segítők is: a válságkezelő csapatuknak köszönhető, hogy az apa és az anya nem omlottak össze, hanem arra koncentráltak, hogy minden követ megmozgassanak a kicsi megtalálásának érdekében. Jártak Spanyolországban, Marokkóban, még a pápánál is. Rengeteg segítséget kaptak egészen addig, amíg három hónappal később a portugál rendőrség megvádolta őket a gyermek megölésével és eltüntetésével különféle fura vádakra alapozva, amik később természetesen nem állták meg a helyüket. Európában a portugál törvények amúgy is elmaradottabbak, a rendőrségi vizsgálatok célja a gyors lezárás és rájuk nézve terhelő nyilatkozatot sem lehet tenni, ugyanis az is törvénybe ütközik és büntetendő. Sajnos, felbecsülhetetlen károkat okoztak a hozzá nem értésükkel és a szülőknek a brit ügyvédek tanácsára gyorsan el kellett hagyni Portugáliát, mielőtt komolyabb börtönbüntetésre ítélik őket koholt és nevetséges vádak alapján.
Miközben a gyermekükért rettegtek, minden egyes nap félve attól, hogy holtan kerül elő, esetleg bántalmazzák, miközben őket szólítja és ők nem lehetnek ott, nem tudnak neki segíteni…közben az interneten és a sajtóban is megjelentek a vádak, így a közvélemény is ellenük fordult, kiemelve a magára hagyás tényét és azt, hogy az anyuka biztosan belefáradt a három gyernek körüli teendőkbe. Mindez még inkább megviselte őket, ám az a tény volt a letaglózó, hogy ezekben az időszakokban senki sem kereste intenzíven a gyermeküket, mert mindenki arra figyelt, mikor vallják a szülők bűnösnek magukat.
Pár hónap múlva ejtették a vádakat és sok segítővel a hátuk mögött sikerült elérniük azt is, hogy a sajtó ismét a keresésre koncentráljon. Nagyon nehéz helyzetben voltak, mert közben a két kisebb kezdte felfedezni, hogy a tesó nincs ott és nehéz volt mindent elmagyarázni nekik…ráadásul a pénzük is fogytán volt, így aztán a férj újra dolgozni kezdett és egy brit mentoruk is akadt, aki a mai napig anyagilag segíti a nyomozást és részt vesz a nemzetközi gyermekrablások elleni küzdelemben.
Összehangolt gyerekmentési riasztórendszerek (coordinated child rescue alert system, CRA)
Miközben olvasom esténként a könyvet, a mellettem békésen alvó Domira nézve nyugalom tölt el, de ettől függetlenúl mélyen átérzem a szülők veszteségét és fájdalmát. Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy egy átlagos magyar családnak vajon hányan segítettek volna, kik álltak volna melléjük…és még rengeteg kérdés jön és jön és jön, egészen addig, amíg azt nem érzem, hogy én sem szeretnék ebbe mélyen belegondolni. Pedig kell. Rengeteg gyermek élete nem egyszerű, éppen ezért örülök annak, hogy Kate McCann 2008-ban elkezdte a kampányt az összehangolt gyerekmentési riasztórendszerek (coordinated child rescue alert system, CRA) európai bevezetésének az érdekében.
Saját kárukon tanulták meg, hogy a gyerekrablásokra gyakran szervezetlen módon reagálnak értékes időt veszítve ezzel, mellesleg azt is tapasztalták, hogy az eljárások nem összehangoltak, hanem sokfélék, ami szintén nehezíti az azonnali keresést. Tekintettel arra, hogy ma már bárki könnyen mozoghat az országok között (beleértve a gyermekkereskedőket, emberrablókat is), szükség van a megfelelően működő nemzeti rendszerek mellett olyan együttműködési szisztémára is, amely a határokon túlnyúló riasztások életbe léptetését is lehetővé teszi.
Reflektorfényben a gyermekrablások
A Find Madeleine kampány is működik, miközben a forrásaik és a rájuk irányuló figyelem segítségével igyekeznek segíteni más családoknak is, hogy ne kelljen nekik is átélni azt a lidércnyomást, amit ők átéltek. Madeleine arca valamennyi eltűnt gyermek jelképévé lett, tragédiája az egész problémát reflektorfénybe állította és nagy erővel tudatosította mindenkiben, hogy ez fontos kérdéskör, nem szabad egyetlen legyintéssel elintézni. A szülők maguk sem ismerték a gyermekrablási, emberrablási statisztikákat egészen addig, amíg ők maguk nem kerültek ebbe a szerencsétlen helyzetbe. Természetesen hallottak néhányról, de nagyon ritka jelenségnek vélték és eszükbe sem jutott, hogy ilyesmi a saját családjukkal is megtörténhet…így jöttek rá arra is, hogy mennyire általános ez a tudatlanság, pontosan azért, mert az ehhez hasonló ügyek nagyon csekély nyilvánosságot kapnak, ugyanis sok országban kis jelentőséget tulajdonít nekik a politika, így a nyilvánosság is alig tud róluk.
Eltűnt gyermekek
Nehéz pontosan megállapítani, hány gyermek tűnik el egy évben, mert nincs szabványosított módszer az adatok összegyűjtésére Európában. 2009/2010-ben csak az Egyesült Királyságban 200 000 bejelentést kapott a rendőrség eltűnt gyerekekről és tizenévesekről. Persze, ebben vannak szökések is otthonról vagy a nevelőintézetekből, de magas a száma az idegen által végrehajtott gyermekrablásoknak is, azaz a sztereotíp gyerekrablásoknak, ahogyan az USA-ban nevezik.
Angliában és Walesben 2004/2005 óta évente több,mint 600 gyerekrablást regisztráltak, ám a tényleges szám, valószínűleg magasabb, ugyanis a családtagok által elkövetett rablások- szöktetések jelentős részét nem is jelentették és ezeket néha ki is hagyják a statisztikákból, ha nem merítik ki a gyerekrablás törvényi tényállását. Azokat a gyerekrablásokat pedig, amelyek súlyosabb bűncselekményekhez, pl szexuális bántalmazáshoz vagy emberöléshez vezetnek, nem gyerekrablásként, hanem súlyosabb bűncslekményként regisztrálják. Így látható, hogy a hozzáférhető statisztikák alábecsülik a probléma nagyságát. A megkísérelt és befejezett gyerekrablások nem elszigetelt jelenségek, és MINDEN ORSZÁGBAN! előfordulnak.
Ha valakinek elrabolják a gyermekét, az a lehető legszörnyűbb megpróbáltatás…
Ezért fontos, hogy a szülő tudja: a hatóságok MINDENT, AMI LEHETSÉGES, megtesznek a lehető leggyorsabban és legalaposabban. Hiszen az elrabolt gyerek utáni kutatás során az időtényező kiemelt fontosságú. Ha Madeleine esetében is egy összefüggő, kidolgozott rendszert használtak volna, talán gyorsan a nyomára akadtak volna. A legkidolgozottabb rendszer az USA-ban létezik, Európa legalább 20 évvel le van maradva mögötte. Madeleine elrablása idején az Európai Unió 27 országából mindössze kettőben működött ilyen rendszer: Franciaországban és Belgiumban. Nem sokkal később Görögországban is beindítottak egy ilyen rendszert, aztán jött Nagy-Brittannia.
” Hihetetlen! Nagyon dühös vagyok Európára és az ún Európai Unióra! Be kell nyújtanunk a követeléseinket! Információkra van szükségünk, először is arról, ki mindenki volt Praia da Luzban és minden DNS-ről, különösen az azonosítatlan DNS-ekről. Azután pedig tesztelni kell a térségben élőket. Információra van szükségünk a hasonló bűncselekményekkel kapcsolatban is. Nem tudom hogyan, de új ötletek sorára van szükségünk. ” (Kate McCann: Madeleine)
Általában nem tudom elolvasni a gyerekekkel kapcsolatos negatív cikkeket, mert annyira beleélem magam, hogy utána nagyon rosszul tudom érezni magam, csak a címen szokott megakadni a szemem, hogy itt-ott látták vagy látni vélték a kislányt, úgyhogy erről bővebb infót nem tudok adni.
Nálunk is így van. Gilda. Sokan nem értik. Ahogyan a gyanúsítást sem…számomra az is fura egy kicsit.
Dóri nálunk is önálló, de Domi még messze van attól, hogy elengedjem a kis kezét…Mindenki azt gondolja, hogy ez vele nem történhet meg, aztán elég egy kis lazaság és ha épp ott van egy beteg ember vagy valaki, aki hasznot húz egy gyerekből, máris kész a baj. Szerintem itt is fontosabb a megelőzés. Abszolút megértelek. én is hasonlóan “működöm”.Ahogyan írtam, számomra is elképzelhetetlen, hogy egy vacsora idejére egyedül hagyjam Domit, ha alszik.Mit írnak az újságok?
A lehető legnagyobb büntetést kapták a szülők a felelőtlenségükért, eltűnt a gyerekük, ennél rosszabb dolog senkivel nem történhet. A mai napig ír erről az esetről egyébként 1-2 magyar újság.Én sem ítélem el a szülőket, nagyon sajnálom őket, de azért tényleg érthetetlen hogy tudták egyedül hagyni azt a három pici gyereket! Néha amikor a gyerekeim később jönnek haza a megbeszélt időpontnál, átfut az agyamon egyből, hogy valami baj van, de hát a két nagy kezét már nem tudom fogni, ők egyébként már 7 éves koruk óta önállóan közlekednek, sajnos a munkám miatt nem tudtam őket mindenhová kísérgetni. A pici (4,5 éves) pedig annyira boldog, amikor egyedül leengedem a lakásunk előtt lévő kisboltba!! Persze az ablakból figyelem, de most rettegjek, hogy mikor rabolja el valaki? Azért szörnyű belegondolni, hogy az embernek azért kell visszafogni a gyerekét az önállósodás útján, mert ennyi őrült szaladgál a világban!
Hát szomorú, megható történet. Bár mi nyaraláskor sem hagyjuk magára a gyerekeket, esti programokon az egyik szülő nem vesz részt, vagy egyik sem…De ettől függetlenül nem ítélem el őket, sőt nagyon sajnálom!