” …azt akartam, hogy Madeleine már másnap otthon legyen. Megrémített a gondolat, hogy esetleg mégsem…egyszerűen elképesztő, a test és a lélek mennyi stresszt képes elviselni, miközben valamilyen szinten még működik is. Az ember nem érti, hogyhogy még mindig él, még mindig létezik, lélegzik, beszél, mozog…”
(Kate McCann: Madeleine)
A tatabányai könyvesboltban, miközben a következő hónapokra szereztem be az olvasnivalót, a kezembe akadt egy könyv, amelynek a címlapjáról egy ismerősnek tűnő kislány nézett velem szembe. Hirtelen nem tudtam, honnan ismerem, aztán beleolvasván a könyvbe eszembe jutott a 2007-ben történt eset, amely még azóta is megosztja az embereket. Néhányan szomorúan gondolnak rá, mások a szülőket hibáztatják és persze vannak olyanok is, akik szerint a gyermek elrablásában a szülők keze is benne van…éppen ezért írt az anyuka egy könyvet. Szerette volna a nyilvánosság elé tárni szívszorító történetüket és megmutatni azt is, mennyi mindenre kellett és kell figyelniük különböző szempontok alapján…
Szomorú téma ez, úgy gondolom, mégis intenzíven foglalkozni kell vele, hiszen én is édesanya vagyok és bár csak közvetve tudom átélni Kate és Gerry fájdalmát, mindenképpen elindított ez a történet bennem is valamit.
A következő napokban ezzel kapcsolatban fogok nektek írni.
Fura, hogy sokan még most sem veszik komolyan az eltűnéseket, maximum legyintenek egyet, hogy a gyermek biztosan megszökött, legyen szó négyévesről vagy tiniről…rengeteg alkalommal látok fotókat a facen is, ahol kétségbeesett szülők próbálják arra kérni -gyakran eredménytelenül- az ismerőseiket, barátaikat, hogy legalább egy megosztássak segítsenek…persze, az édes kiskutya vagy kiscica fotók nagyobb népszerűségnek örvendenek, ami valahol érthető, valahol pedig érthetetlen. Nem szeretünk negatív dolgokkal foglalkozni és elintézzük annyival, hogy úgysem tudunk segíteni, ez személyes probléma, valami nem volt rendben ott és kész.
Pedig egy pici odafigyeléssel talán sokkal jobban meg tudnánk állítani a gyermekrablásokat…
Könnyű ezt így leírni, hiszen én sem tudom biztosan, mi a helyes, hogyan lehetne segíteni, de a következő napokban ezekkel a posztokkal fel kívánom hívni a figyelmet erre a témára és bár tudom, hogy a kislány akármelyik lány lehetne a szomszédból, mégis elképzelhető, hogy valaki látta őt és eszébe jut valami. Semmi sincs kizárva.
A remény hal meg utoljára, mint tudjuk…
Hozzáteszem, ennyi év után képtelenségnek tűnik megtalálni őt és még az én Dórim is azonnal kijelentette, amikor beszéltem neki róla, hogy szerinte azért Madeleinet vitték el és nem a kicsiket, mert kellettek a szervei egy azonos korú kislánynak…bárhogy is van, nagyon rémisztő az egész.
Gyakorló anyukaként én folyamatosan figyelek, rohanok Domi után ezerrel és már most megmutattam neki és meséltem neki a kislányról…nála ez úgy cspódott le, hogy a csúnya bácsi vagy csúnya néni elvitte a szép kislányt, ezért nem szabad idegenekkel szóba állni és fogni kell a mami kezét…egyelőre itt tartunk, majd ez még finomodik.
Természetesen a könyvet megvettem, mert úgy éreztem, legalább ezzel az összeggel támogatnom kell a lányukat 7 éve kereső, kitartó és érte rajongó szülőket, akiknek a fájdalma számunkra (szerencsére) felfoghatatlan. A könyvből rengeteg minden kiderült számomra. Például nagyon fontos információ az, hogy a gyermekeltűnések kezelésében Hollandia jár az élen az európai országok közül. Kivételesen jól szervezettek és még könyveket is írtak azzal kapcsolatban, mit tegyen az a szülő, akinek eltűnt a gyereke, kivel kell felvennie azonnal a kapcsolatot, hogyan kell bánni a médiával- rengeteg fontos útmutató ez olyan családok számára, akiket balsorsuk erre a rémisztő területre vetett.
Belgiumban is van egy civil szervezet, a Child Focus, akik eltűnt és bántalmazott gyermekek ügyével foglalkoznak. Azután hozták létre, miután az 1990-es években Belgiumban gyermekrablások és gyermekgyilkosságok sokaságát követték el.
Belgium úgy döntött, hogy frontális támadást indít e gyalázatos bűncselekmények ellen.
A szomorú történet kezdete nagyon hétköznapi:
adott egy kis család, akik úgy döntenek, hogy a barátaikkal Portugáliában vakációznak. Három gyermekkel utaznak, Madeleine majdnem 4 éves és az ikertesói alig múltak el 2. Egy apartmant béreltek, ahol külön szobájuk volt a kicsiknek. Innen vitte el a gyermeket egy ismeretlen személy , akinek érdekes körülmények játszották a kicsit a kezére. Az már biztos, hogy az egészet megtervezte és kivárta a megfelelő pillanatot. A szülőket sokan bírálták, hiszen, ha csak pár méterre is, de egyedül hagyták nyitott teraszajtó mellett a kicsiket, igaz, félóránként rájuk néztek…
Belegondolva a helyzetbe, én biztos vagyok benne, hogy sosem hagynám egyedül a gyermekemet azért, hogy a barátaimmal vacsorázzak, ennél sokkal óvatosabb és odafigyelőbb vagyok. Viszont megértem a szülők fájdalmát, egész életre szóló bűntudatát és tekintve, hogy a baráti körben ez volt a szokás, biztosra veszem, hogy másképp álltak a helyzethez, mint én, de magamba nézve azt is tudom, hogy én nem vagyok normális, mert sokkal inkább előtérbe helyezem a gyermekeim biztonságát és életét a sajátoménál…ami nem mindig jó, de ez vagyok én…igazi oroszlán mami.
Ne ítéljétek el őket elsőre, írok még róluk és ha tehetitek, vegyétek meg a könyvet, mert ez egyfajta támogatása a most is folyó keresésnek.
Még megadom a weboldalt is, várom a véleményeteket és azt is, hogy ti emlékeztek-e az esetre:
http://findmadeleine.com/home.html
Már írtam a gyermekek helyzetével kapcsolatos véleményeimről, ha esetleg valaki nem olvasta, most meg tudja tenni, ha a linkre kattint:
http://karintarot.blogspot.fr/2012/11/gyermekek-veszelyben-ongyilkos.html
Ez valahol jóhír! Én nem tudtam róluk eddig.
Igen, Gilda, nagyon fontos lenne a hitelesség, ebben tökéletesen igazad van…a többivel kapcsolatban pedig még fogok írni…
Azért látható az is, hogy a piciket viszik el babakocsikból, mert a mamija nem figyel eléggé…a törpékre szerintem fokozottan oda kell figyelni…egy perc alatt baj történhet…én inkább szemmel tartom a kisfiamat, Dóri már nagy, ő tudja, hogy mire kell odafigyelnie…
Összetett a téma.Ha egy gyerek elmegy otthonról azt a nevelés csődjének érzem. Nincs mit beszélni róla.Egy rablást nem akadályozhatsz meg, akármennyire is figyelsz a gyerekre.Ha állandóan “rajta ülsz”, agyonnyomod.Sajnos, midig vannak olyan beteg elmék, akik ilyen vagy olyan ok miatt ellopnak gyerekeket. :(Ezt kivédeni lehetetlen.Sőt, volt olyan amikor ezt államilag támogatták. Erősen vallásos országokban nem fért bele, hogy pl, egyedülálló anya szüljön és neveljen gyereket, ezért az egyház segítségével örökbe adták azokat családoknak, figyelmen kivül hagyva az anya alkalmasságát.:(Ez most keményen hangzik, de sajnos ilyen a világ.Ettől eltekintve és is rühellem, ha a gyerekem nem veszi fel a telóját.:)
Vaílóban működik itt a Child Focus n. szervezet. A tömegközlekedési eszközökön plakátolják ki a hirdetéseiket/eltűnt gyerekeket. Teszik ezt nagyon ízlésesen, nem beborítva az egész ablakot, vagy nem ugyanaz a plakát 1méterenként.
Hát én abba a csoportba tartozok, akik szomorúak, hogy ez megtörténhetett, de el sem tudom képzelni, hogy ez milyen fájdalom lehet a szülőknek. Fel lehet ezt egyáltalán dolgozni magunkban szülőként? Nem emlékszem egyébként az esetre.A FB-os dolgokról írtakat azért azzal kiegészíteném, hogy a sok hamis hír nem nagyon használ az ügynek. Sokszor nem tudják az emberek eldönteni, hogy igaz-e vagy sem. Vannak sajnos visszatérő történetek, amik már pár éve is keringtek a neten…Az a baj, hogy sokszor nincs dátum sem, hogy mikor tűnt el a gyerek, általában ezek a kacsák.