Mária Antónia ifjúkora – ahogyan még sosem olvastad!

Juliet Grey írt egy szenzációs könyvet Királyné lettem címmel Marie Antoinette fiatal éveiről. Bár én már megszámlálhatatlanul sok könyvet olvastam a témában, ez a könyv nagyon közel hozta hozzám ezt a törékeny, kedves kislányt, akit a francia királyné szerepére választott ki a sors és akinek a guillotine lett a végzete.
Ezt a könyvet úgy képzeld el, mint egy képzeletbeli naplót, amit ugyanakkor a hiteles történelmi tények kereteznek, miközben megismerheted a fiatal Mária Antónia félelmeit, vágyait és az ő szemszögéből édesanyját is többek között. Elolvashatod, hogyan készítették fel arra, hogy helyt álljon a francia udvarban, milyen tanácsokkal látták el és hogyan kellett alávetnie magát szépészetí eljárásoknak azért, hogy leendő férje nagyapjának, aki nem volt más, mint Louis XV., tetszetős portré készülhessen, kvázi a hercegnő megfeleljen. Olvashatsz továbbá a politikai háttérről, az ausztriai és a francia udvar eltérő szokásairól, etikettjéről, amibe bele kellett tanulnia az ausztriai hercegnőnek, miközben még azt sem tudta szegény, hogy kihez megy hozzá…

Átélheted az érzelmeit, ahogyan elhagyja a Habsburg udvart, ahogyan átlépi a határt, ahogyan átadják a francia nemeseknek, mint dauphine-t…közben az ő szemével látod a két országot, a nemzetet, akinek a királynőjévé kell válnia…Átéled vele együtt a rámért hatalom varázsát és félelmetes nagyságát, amelyekkel ő is szembesül: hiszen a francia nép várja, szeretettel fogadja és bízik abban, hogy általa és a férje által később az egész ország helyzete megváltozik…
Csodálod, amikor aranyat ad az apácáknak, kenyeret ad a gyerekeknek, lemond a havi apanázsáról azért, hogy segíthessen, miközben együttérzel vele, drukkolsz neki és legszívesebben a fülébe kiabálnád, hogy ébresztő, rossz emberekben bízol drága, akik a saját kis játszmájukban felhasználnak téged, nem törődve a következményekkel…
Mivel te, az olvasó tudod, hol kezdődött el az a folyamat, ami végül a forradalomhoz és a kisasszony lefejezéséhez vezetett (pardon, ott már ő a királynő, a La Reine), ezért a legszívesebben közbeavatkoznál, amikor a kis butus a csöppnyi 14 éves eszével és az álszent “barátai” hatására olyan helyzetekbe kerül, melyekből egyenesen vezet az út lefelé, bár akkor még ő tökéletesen meg van győződve arról, hogy mennyire okosan döntött, ügyesen viselkedett… pedig hatalmas hibákat vétett és még csak nem is tehetett róla igazán…:( S bár ismerem a történelmet, ebben a könyvben nagyon megszerettem ezt a kis osztrák hercegnőt, a madame la dauphine-t.

Miközben olvastam, folyamatosan ott lüktetett bennem a kérdés: vajon, hogyan alakult volna a sorsa, ha az első megérzésére hallgat és bizalmába fogadja Du Barry grófnőt? Ha nem ellenségeskedik vele, hanem tanul tőle? Hamarosan írok a grófnőről is, hiszen őt sem kellett félteni, rengeteg mindent elért, de volt benne jóindulat és Marie elképzelhető, hogy sokkal jobban járt volna az ő barátságával, mint az ellenséges magatartással, amivel iránta viseltetett…Hiszen ami az akkori Versailles-ban fogadta, arra abszolút nem volt felkészülve. Hogyan lett volna? Ki készítette volna fel? Mária Terézia nem volt járatos a francia udvar etikettjében és hatalmi cselszövéseiben, az információk későn jutottak el hozzá és már nem tudott hatni a lányára, aki biztos volt benne, hogy az anyját félrevezetik és csakis ő látja jól a dolgokat…
A csodaszép Marie Antoinette valószínűleg azt a mondást sem ismerte, hogy az ellenségem ellensége a barátom – azt pedig pláne nem tudta eleinte, hogy kik az igazi elllenségei…

Az biztos, hogy Juliet remek könyvet írt egy olyan szemszögből, amely eddig még nem képviselte a hercegnő, a később királynő meglátásait és hátterét ennyire mélyen. Egyedülálló mű az irodalmi palettán. Általa nagyon közel került hozzám Mária Antónia, akit sajnáltam a magányossága és a megvezetése miatt, akinek értettem a vívódásait, értékeltem az erőfeszítéseit és mélyen átéltem a vágyakozásait, a szerelmét, és a kislányos, felhőtlen rajongását…